Puszta forrás

Puszta forrás
szerző: Jakab Ödön

1898

Puszta forrás búsul magában,
Örömtelen, őszi határban,
Törmelékes, poros a tűkre.
Avaros a világ körűlte.

Mit idején meleg, szép nyárnak
Szomjuhozva annyin hordának:
Egy-két vándor koldust kivéve,
Senki sem jár most a vizére.

Hideg idő van most, kietlen,
Hideg szelek fúnak szünetlen,
Jár az ember szivig átfázva,
Dehogy gondol üde forrásra!

De te, szegény forrás, fel se vedd,
Csak buzogtasd tovább vizedet!
Elmúlik majd ez a rossz idő,
S a meleg nyár újból visszajő.

Ragyogó lesz ismét majd az ég,
Szomjuhozik ismét majd a nép,
S földjeiről messzi határnak
A vizedhez ismét eljárnak.

És a fáradt ember, a kinek
Szomjuságát akkor enyhited,
Cseppjeidet százszor megáldja,
Szent költészet édes forrása!