Puszta bokor

Puszta bokor
szerző: Jakab Ödön

1884.

Puszta bokor, puszta bokor,
Napról-napra sorvadozol;
Leveleid sárgák lettek,
S azokat is egyre veszted.

Mit nyári nap-ragyogásnál
Feketén a földre hánytál:
Gyér árnyékod szertenyűve
Terűl most a fakó fűre.

Hej, nem az vagy, a ki voltál:
Megvénűltél, elrongyoltál!
Ágaid közt ott a fészek,
De belőle hol az ének?

— »Meddő sorsom, pusztulásom
Még nem bántna, jó barátom!
Ha levelem hullatom is:
Volt legalább tavaszom is.

Hanem a tél nemsokára
Ráviharzik a határra,
És a deres avar felett
Zivatarok üvöltenek.

S egyedűl csak azt fájlalom,
Hogy akkorra nincs már dalom.
Melylyel a zord napok alatt
Felderítsem unalmamat!«