Pusztán (Repülnél lelkem...)
| Pusztán szerző: Tompa Mihály |
Repülnél lelkem, fenn repülnél
A táj szellőivel,
Mely a nyilt rónaság felett még
Szabadságot lehel;
De a magasból földre von le
A súlyos fájdalom,
Fenn még jobban elédbe tűnvén
A sors-alázta hon.
A hon, hol egy hős nép bevégzé
Zajos történetét,
És most egykedvü jóra, roszra,
Többé se vár, se félt.
S e földön, hol vérzett-virágzott
Nyolc hosszu századig,
E földön, mely már nem hazája,
Mint a zsellér lakik!
Oh puszta! elvész nem sokára
Vadon költészeted!
Hol a pásztor vigan bogárzó
Gyulyát terelgetett,
S a délibáb rengő tavában
Szilaj mén vágtatott:
A pásztortűz, a furulyaszó
Kialszik, elhal ott.
Mely oly szabad volt, mint lakója
S láncot nem ösmere,
Felhasogatva, mérve lesz a
Dús rónaság tere!
S a népek koldus söpredéke
Felkel nyugat felül,
S a tejjel és mézzel patakzó
Földön megtelepül.
Mig önvérünk más nép honából
Felénk vágyik, siet,
És el van keblünktől szakasztva,
Mint parttól a sziget:
Ki nékünk még köszönni sem tud,
Akit nem ösmerünk,
A drága véren szerzett földet
Az ossza meg velünk?
Ki sem mult még a hős oroszlán,
Bár arca jéghideg,
De megrándul még szíve táján
Egy-egy vérző ideg:
S felette már a ronda varjak
Csoportja megjelen,
És üt falánk, gyalázatos tort
A félholt tetemen.
Alighogy a villám lesujtá
A bátor keselyüt,
A fenn szürkűlő sziklaszálon
Még fészke meg se hűlt,
Hol a nyílröptü sólyom is csak
Nagy félve járt elébb:
Csipogva fürdik s üt tanyát most
A szemtelen veréb.
Oh mind ez úgy fáj a magyarnak...!
S ha ajka netalán
Egy-két nótán enyhíti kínját:
Megütköznek dalán...
A sebzett vad a rengetegben
Kínjának hangot ad:
S magát az elnyomott magyarnak
Kisírni sem szabad.
Meghalsz, én nemzetem! - s halálod
Ha elvégeztetett:
Mért nem döfik hát már keresztül
Egyszerre szívedet?
Mért gondolnak végperceidre
Mesterkélt kínokat?
Hogy mint egy vak Sámson - kacaj közt
Szenvedj hosszan, sokat!
Repülnél lelkem, fenn repülnél
A táj szellőivel,
Mely a nyilt rónaság felett még
Szabadságot lehel:
De a magasból földre von le
A súlyos fájdalom, -
Fenn még jobban elédbe tűnvén
E sors-alázta hon!