Puccini: Turandot

A Wikiforrásból
Puccini: Turandot
szerző: Aszlányi Károly
Nyugat 1926. 21. szám · Figyelő

                                            A bécsi Opera bemutatója

       A szöveg a németeknek való. Szeretik Kínát, nem ugyan a való mivoltában, hanem ahogy el lehet képzelni. Kínai mesék, sárkányok, rejtélyek és rettenetes szerelmek - ez az, amit a német librettisták, Bergengóciából kiszorulván, most kínai relációban visznek előszeretettel színpadra. Ha pedig a németek kifogytak a termelésből, akkor az idegen eredetű egzotikum után is kapva kapnak az igazgatók. Gozzi Károly gróf volt a kalandos múltú "Turandot" legrégibb apja. Schiller a német színpadra idomította, két olasz vállalkozó, G. Adami és R. Simoni pedig Puccini már reszkető kezébe. A keleti és egzotikus tárgyú operák hosszú sorába méltán illeszkedik ez is, Puccini hattyúdala. Bár szövegében elég az obligát etnográfiai hiba - amint tatárkirályról van szó, ez elkerülhetetlen, - de hatásos, mint a Kreidekreis és a többi misztikus és rejtélyes mázú keleti történet. Persze a mázat nem szabad megkaparni. Turandot, az elromlott szerelmű királykisasszony - helyesebben szadisztikus allűrökkel tündöklő hisztérika - Kalaf, a hős, aki magát, a szerelmét - sőt néha a valószínűséget is - feláldozza Turandotért, két rejtvény, amelyet a darab zökkenőin szerencsére megfejtenek - ez a történet. De itt már eltérés van a schilleri és Adami-Simoni-féle librettó között. Schiller női ravaszsággal fejteti meg a hős eltitkolt nevét - itt egy új, emberibb alak, egy melegszívű kis lány életével váltja meg a titkot. A keleti atmoszféra, a drága kelmék és valószínűtlenségek tobzódása okozza a drámai feszültséget és nem a cselekmény. De Puccini neve ma is feszültség. Monumentális sírköve ez a darab egy nagy muzsikus-költő munkásságának. Sajnos, zenei értékét tekintve is.

       Puccini túl volt a fejlődési fokozatok mindegyikén, amikor ezt a fenséges töredéket komponálta. Túl volt már az örömökön - előtte feküdt a világ alázata - és megérezte a halált. Nagy, kétségtelen delírium ez a zene, halálfélelem és rezignáció. De csodálatos: a halálfélelem pontosan elskatulyázva, egészen szabályos. Puccini a tudásának és tapasztalásának összességét adta köré, pedig ő sokat tudott és sokat merészelt. Minden előző munkájának a konzekvenciáját vonta le itt. Precízen és tökéletesen. Ez a halálfélelem kordában van tartva. Sőt, annyira vérében volt a színház, hogy a halálfélelme is teátrális! Annál megdöbbentőbb.

       Talán csak a harmóniában tapogatózott még tovább, még messzebb csúcsok felé. Ami azonban a témavezetést, a tömegek forgatását és főleg a kórust illeti: itt összegezte, amit tudott. És látjuk: milyen sokat. De a hallgató a mondatok és periódusok precíz és logikus kuszálásából mégis megint a halál leheletét érzi. A nehéz, sűrű Es-molltól végig nem tud szabadulni. A három miniszter: Ping, Pang és Pong színes motívumai a második felvonás előtt, csak oázis. Bár pompás és a Bohémek egyes, vagy a Gianni Schicchi legjobb jeleneteire emlékeztet.

       Sajnos, nem fejezhette már be ezt a darabos, de egészben véve lenyűgöző operát. Ott hagyta abba: az önfeláldozó lány halálára írt gyászzenénél. És érezzük: az Es-moll mellett nem csak a kis Liu hal meg, hanem Puccini önmagát temeti. Talán ezért kell nagy hatást keltenie a műnek, ezért a mindenki ígytudta gyászos aktualitásáért. És mert a nagy, hangos hatásokra való törekvés úgy hat, mintha a költő mindent ki akart volna itt rázni magából, mielőtt útra kel. Mert érezte: megy.

       Az opera zenei befejezését az olasz Alfano mesterre bízták - joggal, vagy anélkül? Nehéz és felelősségteljes feladat ez, hálátlan és ritkán sikerül úgy, mint a Mozart-requiem befejezése, amely az egyetlen egyenrangú toldás az irodalomban. Lehet, hogy más sem írhatta volna jobban a két jelenetet, ami hiányzott, mint Alfano. De Puccinit nem tudja pótolni. Természetesen.

       Bécs hatalmas gyászünnepélyt kapott - így akarta ezt Schalk, aki Puccini benső barátja volt és így akarták a bécsi opera tradíciói. Hogy tartós siker lesz-e, az kétséges; mintha a bécsi is elégelné már a sok mesterséges egzotikumot. De viszont szereti a "nagyoperát" és a bőkezűen rendezett Turandot sokkal inkább az, mint bármely más Puccini-opera.