Prooemion

Prooemion szerző: Johann Wolfgang von Goethe, fordító: Dóczy Lajos

Annak nevében, a ki önmagát
Alkotta s alkot örök léten át,
Annak nevében, ki hitet teremt,
Szerelmet, erőt, munkát, végtelent,
Annak nevében, kit mindég idéznek,
De lényege nem tárul föl az észnek:

                    *

Ne véld, hogy fül őt hallja, szem meglássa,
Minden, mit ismersz, csupán hasonmása;
S eszed leglángolóbb szökellete,
Hasonlattal, képmással éri be.
Ő vonz, derít, maga felé ragad
S az út virágos lábaid alatt -
Nincs távolság, nincs többé múlt, jelen -
S a merre lépsz, környez a végtelen.

                    *

Mily Isten volna az, ki csak kívűlről lökve
Így forgatná a teremtést örökre?
Nem! Ő belűl mozgatja az egészet,
A természetben ő és benne a természet.
Úgy hogy mi él s mi kél, mind ő reá vall,
S nincs semmi az ő ereje híjával.

                    *

Bennünk is világegyetem kering,
Azért szokták meg bölcsen népeink,
Hogy ember, mi tökéletes neki,
Istennek, istenének nevezi,
Reábiz mindent, földet és eget,
Fél tőle, sőt szereti, ha lehet.

                  ---

Egy pár óra alatt
Meglelte az Isten az igazat.

                  ---

Isteni hit
Már magába boldogít.

                    *

Sőt némely ember így is vallja:
Kit Isten megcsal, meg van csalva.

                  ---

Az ős természet ligetén
Mint hímes réten járok én.
Szép forrás űdít szűntelen:
A hagyomány, a kegyelem.

                  ---

A hol a víz ketté szakad[49]
Az első élet ott fakad.

                    *

S mihelyt a vízek árja terjed,
Eleven lények ezre gerjed.

                    *

Ott kúsznak a szörnyek, - gerinczük aszik,
Belőlük a plánta kiágazik.

                    *

Átlátszó, tiszta űr a levegő,
De kebliben ott az aczél meg a kő
Egymásra csapnak, lángra kapnak.
S lesz kőhullás meg ércz-eső.

                    *

Mert mit eleven tűz megragad,
Formátlan súly már nem marad -
Elillan és a lég fölissza.
A honnan jött, megy oda vissza.

                    *

Így száll viszont a földre le,
Minek itt volt eredete:
S így mérték azt a föld fiára,
Hogy egyszer anyag, máskor pára.

                    *

S ki végig futna az elemeken,
Földön, tűzön, vizen, legen,
Mégis azt látná csak, hogy ő
Tőlük merőbe' különböző.

                  ---

Mért tör a tű éjszakra fel?
Magába nyugtot sohse lel.

                    *

Vég-megnyugvásra akkor tér,
Ha egyszer pólus pólust ér.

                    *

Idő fia, ember, áldd a teremtőt,
Hogy össze nem engedi érni a kettőt.

                    *

A mágnes titka más mi lehet?
A szerelem és gyűlölet.

                    *

Ha magadforma jő elődbe,
Azonnal fogsz távozni tőle.

                    *

Mért kell a fiúnak a tánczra leány?
Mert páros páratlant kiván.

                    *

A parasztok, kik csapszékben űlnek,
Előbb-utóbb birokra kerűlnek.

                    *

A szolgabíró majd elintézi,
Mert őt a paraszt másnak nézi.

                    *

De mágneskőtől maradj messze,
Nehogy a delejtűt megtévessze.