Professor Unrat barna ingben
szerző: Bálint György
A német események gyors ütemben szoktatnak le a csodálkozásról, de azért mégis némi meglepetéssel olvastuk azt a Berlinből érkező táviratot, amely arról értesít, hogy Németországban már nevetni sem szabad. A német rendőrség betiltotta Európa egyik leghíresebb vicclapját, a Simplicissimus-t. Túlságosan rosszhiszeműek volnánk, ha azzal gyanúsítanók a nemzetiszocialista pártot, hogy azért végezte ki a híres vicclapot, hogy az ne konkurrálhasson többé Hitler hivatalos lapjával, a Völkischer Beobachterrel. A betiltásra, mint a jelentések közlik, a Simplicissimus karikatúrái indították az illetékeseket. Nem annyira a lap szövege, mint inkább rajzanyaga fájt nekik, amit az is bizonyít, hogy a betiltással egyidejűleg letartóztatták a lap néhány rajzolóját. Bizonyára koncentrációs táborba szállítják majd a humoros lap rajzolóit, pedig, Isten látja lelkünket, nem ők tehetnek róla, hogy Hitlernek olyan pompás karikatúraarca van.
*
A karikaturisták és a szatíra egyéb művelői általában nem tehetnek arról, hogy az élet és az emberek olyanok, mint amilyennek lerajzolják őket. Az emberek és az élet provokálják ki a róluk készült torzképeket. „Nehéz szatírát nem írni” – mondta annak idején Juvenalis, és teljesen igaza volt. Ma még sokkal nehezebb dolog ez, de úgy látszik – van még valami, ami ennél is nehezebb: szatírát írni, illetve rajzolni. A barnainges diktátorok kezdenek veszedelmesen emlékeztetni azokra a szigorú és tekintélyes tanférfiakra, azokra a silány és mégis elviselhetetlenül nyomasztó Professor Unratokra, akik kicsapatás terhe alatt tiltják meg diákjaiknak, hogy nevessenek rajtuk. Hitlerék, akik – úgy látszik – tudják, hogy miért nem szeretik Heinrich Mannt, a „Professor Unrat” alkotóját, éppúgy nem tudják megbocsátani azt a humort, melyhez ők adták az ihletet, mint Unrat tanár úr azt a karikatúrát, melyet diákjai róla rajzoltak a táblára. Mint Karinthy mondaná: „Humorban nem ismerek tréfát.” Az eddigiek alapján számítani lehet arra, hogy rövidesen egyszakaszos szükségrendeletet adnak ki, melynek szövege csak ennyi lesz: „A birodalmi kormány tagjai és intézkedései nem nevetségesek.” Remélhetőleg rádión is kihirdetik majd ezt a rendeletet, esetleg hazafias gondolkozású rajzolók illusztrációival közlik a lapok, hogy mindenki tudomásul vehesse és tiszteletben tarthassa.
*
Mindig a karikatúra volt az a művészeti megnyilatkozás, melyet aránylag a legkevésbé üldöztek a hatalom birtokosai, Daumier-nek aránylag kevés baja támadt gyilkos erejű karikatúrái miatt. Hosszú pályafutása során mindössze egyszer töltött néhány hónapot fogságban egy rajz miatt, mely Lajos Fülöp királyt ábrázolta, nem túlságosan tisztelettudóan. Wilhelm Buschnak a császári Németországban sohasem okoztak kellemetlenséget elragadó rajzai, melyek a konzervatív kispolgár-típusokról szoktak cseppet sem hízelgő véleményt nyilvánítani. Korunk legnagyobb élő karikaturistáját, George Groszt néhány évvel ezelőtt jogerősen felmentette a lipcsei legfelsőbb törvényszék híres Ecce homo-rajza ügyében. George Grosz még jókor vándorolt ki Amerikába, ma díszhelye volna valamelyik kies fekvésű internálótáborban. A Harmadik Birodalom az első olyan hatalmi rendszer az újabbkori Európában, mely a betű mellett a rajzot is máglyára veti. Ez kétségkívül arra vezethető vissza, hogy ennek a rendszernek a vezetői nemcsak reakciós zsarnokok, hanem rendkívül hiú zsarnokok is. Róluk csak ízléstelenül nagyméretű és nagyképű freskókat festhetnek majd a rossz, romantikus iskola kellemetlen modorában a „gutgesinnt” festők. A karikatúrák miatt még legnagyobb diadalmámorukban is megsértődnek, ami körülbelül olyan, mintha a hóhér megsértődne, amiért az akasztott ember a halál pillanatában kiölti rá a nyelvét.
*
A Harmadik Birodalomban tehát tilos a nevetés. Ne értsük félre: jókedvű, fölényes nevetésről most úgysem igen lehet szó, legfeljebb elkeseredett akasztófahumorról. Beaumarchais Figarója sírás helyett nevetett, a Harmadik Birodalomban azonban sem sírni, sem nevetni nem szabad. „Csak köhögni szabad?” – kérdezhetik a németek, azzal az öregúrral, akit köhögése miatt minden örömtől eltiltott az orvos. Csak köhögni szabad már Németországban – természetesen azoknak, akik nem éljeneztek. Köhögni, és talán hörögni is. De ezt sem hangosan és feltűnően, hanem finoman, diszkréten, ildomosan, hogy ne zavarja az általános ünnepi hangulatot.
Forrás
[szerkesztés]- Lásd a vitalapot!