Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Tizenkilencedik fejezet

← Tizennyolcadik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) szerző: Rejtő Jenő

Huszadik fejezet →

Tizenkilencedik fejezet

Másnap Mr. Theo Fülig Jimmyvel tanácskozott. A hangulat, még az utasok között is, érezhetően nyomott volt a hajón.
A műötvös aggodalmaskodva mondta Fülig Jimmynek, hogy kevés a mentőcsónak, s ő ezt nyomban látta. A válasz rövid volt és markáns, de leírhatatlanul hatásos. Dr. Rügernek eszébe jutott, hogy gyermekkora óta nem imádkozott, pedig igazán istenfélő ember volt. Csak Schwachta Szókratész vagy Knapp (ahogy tetszik) nyugtalanította környezetét prózai nyugalmával. Egyre elegánsabb és rikítóbb angol raglánokban, kockás teveszőr sapkákban és egészen sárga vakító cipőkben járkált a korlátnál, élvezettel nézve egycsövű messzelátóján a hajó mellett közvetlenül, tömören álló ködfalat.
Maxbell szerint egy komoly tudós, Du Bois Reymont ugyancsak hitt a kísértetekben, és Haeckellel leveleztek e tárgyban. Viszont Haeckel szerint, ha léteznek is kísértetek, azokat a fizika, a logika, a matematika és a kémia törvényei szerint eltehetik egy befőttesüvegben. Pepita Ofélia erre azt ajánlotta, hogy bontsák fel valamennyi befőttet a hajón, hogy ne lehessen kísértet, és végül készítsenek bólét, azután, ha tangózni akarnak, ő majd játszik a citeráján. Az mégiscsak jobb, mint a szájharmonika.
Vaszics néhány legénnyel a fedélközön tanakodott. Nyugtalanság vibrált a levegőben, ingerlő és különös.
- Most külön átok - mondja Mr. Theo -, hogy a tudós két fokkal Tsiui mellett a Déli-sarkra vezet bennünket. És halálpontosan, mert olyan műszerei vannak, amelyeknek gyártását ellenőrizte.
- Azon már segítettem - ismerte be Fülig Jimmy. - Egyenesen Tsiui felé megyünk, mert van neki az a súlyos platinázott vacka, és elintéztem egy drót révén, hogy két fokkal hibádzik. Amit én gyártok, azt ő nem ellenőrizheti.
Lassan elcsendesedett a fedélzet. Mr. Theo bement a fülkéjébe, de nem feküdt le.
Egyedül akart szembenézni ezzel a kísértettel!... A mindenségit... Felvette a viharkabátját, külső zsebébe csúsztatta a revolverét és a kézi villanylámpáját. Azután kiment. Hol tartóz­kodhat valaki észrevétlenül egy hajón? Ez a kérdés! Újra lement a hajófenékbe, ahol dr. A. Winter azon az utálatos napon eltűnt. Most is úgy álltak a ládák, zsákok és az iratszekrény. Pedig itt van... Jól tudta: a megoldás itt lappang a sötét, néma fenékben.
Felkattintotta a zseblámpáját.
Egy széles fénysáv lassan végigsiklott mindenen... A bordázat... a ládák... az iratszekrény... Gyengén hangzó zörgést hallott most...
Mi ez?...
Hiszen egy láthatatlan kéz már kiengedte A. Wintert. Üres a szekrény! És mégis! Megismétlődött...
Odament... Gyorsan elfordította a kulcsot, amely most is a zárban volt és kinyitotta az ajtót.
A lámpa kihullott a kezéből!
...Az iratszekrényben, félig holt állapotban Gustav Bahr, a földrajzkutató kuporgott kétségbeesetten...