Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Tizenegyedik fejezet

← Tizedik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) szerző: Rejtő Jenő

Tizenkettedik fejezet →

Tizenegyedik fejezet

És ezzel viharsebesen indult a dráma!
Mr. Theo nem értette, hogy e vakmerő, bivalyerős és nyilván több róka furfangjával verseny­képes Fülig Jimmy miért lép hátra döbbenten és zavart ijedtséggel a szemében, e közönyös arcú, szakadt sapkájú öreg tengerész elől? Bibircsókos, ráncos bőrét kicserzette a nap, és az is lehet, hogy vízhatlanná lett, a kérdés eldöntését kizárttá teszi a körülmény, hogy a Kapitány sohasem kísérletezett még arcát illetőleg vízzel.
Szakadt, fekete, magas nyakú, hosszú ujjú gyapjúinge, többszemélyes nadrágja kétségtelenül azonos évtizedes holmijával. De ha semmi sem árulta volna el azonosságát, a hüvelykujj-moz­du­lat, amellyel deres hajáról egy bökéssel hátratolta sapkaellenzőjét, és a rántás, amellyel, mint elegáns klubhotel tulajdonosa, úri kényelemben, hónaljig merült a nadrágjába, nyilván­valóvá tette, hogy ez itt ama Piszkos Fred nevű, legfurcsább legendai alakja a világ kontinen­sei­nek, aki Algírban, Celebesben vagy a Bermudákon, bármelyik csapszékben a törzs­aszta­lá­hoz ül, aki tudja jelentéktelen hibáit is a világ minden hajójának, pertuban van a Sárga Tenger kalóz­tanyáinak kínai kiskirályaival és a Szigetvilág bennszülött varázslóival. Magányosan, mogorván örökké kóborol, és letűnt fiatalsága idejéből, úgy mondják, ásatag, úri szomorú­ságok rejtélyes, dermedt kövületei pihentek.
- Gyerünk... - mondta a sorhajóbicskásnak - rendes hajón szeretnék lenni. Ez itt csak tragacs!
- Látják, ez ért a hajóhoz! Ennek a mi hajónk rendes! A Wagner Corporation hajója! Az igen! Csak ragaszkodtak a hatóságok, hogy át kell keresztelni teljesen! És megígérted nekem, Fred, hogy jó hosszú nevet adsz! - Vigyorogva beszélt, gyorsan, és borízű hangja artikulálatlan vidám rikoltozásba csapott át. - Ez a Fred egy gentleman, ez mindent megígér! Azt akarom, hogy hosszú neve legyen... Olyan, mint ez a Stanley is Money!
- Hosszú neve lesz - szólt szinte engedelmesen a Kapitány.
Fülig Jimmy nem vette le szemét a Kapitányról. Kavarja ez itt most a dolgokat, vagy nem kavarja?
- Mért nem lehetett tudni, hogy a hajón van? Mi?! - kérdezte Fülig Jimmy.
- Mert újabban az a szokás fiam, ami az én időmben még nem volt - szólt borús hangon és a távolba nézve -, hogy San Franciscótól Honoluluig nem jön le a tiszt a gépházba, mert fél, hogy beolajozza a bőrkamásliját.
Fülig Jimmy úgy érezte, hogy elsüllyed szégyenében.
- Gyere, my old Piszkos. Ezekkel nincs mit tárgyalni! - szólt Wagner úr komoran, de váratlanul felderül. - Halló! Nézd csak! A Besurranó Brugger! Mi újság, te csibész?
És boldogan integette maga felé Honolulu térképészeinek elnökét, Dr. Jones Antihoppe urat, aki motorcsónakkal kijött Sir Arthur Maxbellhez, és távolabb beszélgetett most a tanárral. Elhűlten hallgatta Wagner urat, aki boldog mosollyal dicsérte, hogy mennyit röhögtek Dr. Jones Antihoppe tiszteletbeli konzulon, amikor ezt az ogyesszai Spielmann-kávéházban meg­verték a biliárddákókkal, mert mindig belenézett a másik lapjába.
- Mert ennek nem elég, ha hátulról ismeri a kártyát! - és harsogva, vidáman fenyegette: - Te most nagyon elegáns vagy nekem! Ez mindig szeretett hencegni!
- Hát, azt hiszem, Wagner úr - mondta Theo. - A serleg betelt!
- Tessék?... Adhat egy pohárral... Te nem iszol, Fred?... Mit lökdös?! Itt mindenki lökdös!
Wagner úr elindult, és nem értette, miért nem tudja eltenni a zsebkendőjét, azonban később látta, hogy Watson kapitány letépett fél kabátjával van dolga voltaképpen.
- Valaki... gyújtsa meg... a kalapomat... - szólt körülnézve. - És ha meggondolja, én fuzionálok, ha a maga vállalata, ez a Pacific Standard Oil Broadcasting Ocean akarja.
- Megírom majd az édesapámnak, hogy terjessze a közgyűlés elé. Könnyen lehetséges. - mondta idegesen Theo, és kezet fogott Wagner úrral, aki erre a nyakába borult és elaludt.
Leöntötték egy vödör vízzel.
- Ez jó a virágnak itt a gomblyukban - szólt hálásan. - Mielőtt elmennék, szeretnék önnel egy pár szót beszélni négyszemközt... Hopplá!
Theo ismét felállította hónaaljánál fogva, mint valami babát.
- Hát jöjjön, de csak egy percre.
- Hát nézze... - szólt Wagner úr. Hogy távozását jelezze, elővette fehér cérnakesztyűjét, és felhúzogatta, mint jobb részvényesek. - Ajánlom magának, hogy egyesüljünk, és ne is terjessze a papa népgyűlés elé, mert énnekem a politika sem kenyerem, sem italom... - A bal kesztyűt ismét lehúzta, mert egy lyuk következtében beletántorodott és felszaladt rá könyökig. - Kár, hogy nincs snapsz a hajón.
És énekelni kezdett.
- Ha mondanivalója van, akkor beszéljen, de gyorsan!
- Gyorsan... - felelte gúnyos, fölényes akcentussal. - Maga könnyen beszél. Szóval, ha okos, akkor az egész Metro-Goldwyn Royal Dutch Hajózás társul velem... Maguk nem találhatják meg a tudóst, mert ide ész kell...
Erre már dühbe jött Theo.
- Hát nézze, kedves Wagner úr...
- Most ne hízelegjen... - legyintett könnyed harsogással. - Ide ész is kell, és maguk nem találják meg, mert maguk nem szélhámosok! Azonban nekem... ilyet még nem hallott a világ - és csak röhög. - Becsületszavamra, ez volt a legszenzációsabb ötletem... Nagy titok... Adja nekem a fülét... Na, ne féljen, maga gyerek, csak súgni akarok... - Megfogta Mr. Theo fülét, és kis híján leszakította, mivel dőltében megkapaszkodott a fülben. - Figyeljen ide. Én magammal viszem ezt a Gusztáv kutatót a gőzösön... Eldugva! Ládában! Na?!
- Mi??!
- Ezzel a kis hajóval előbb megtalálom, mint maga, meg az összes fegyházviselt kísérője, mert ide ész is kell. Ha akarja a fúziót, este várom az irodámban. Egy „Szépen fizetek!” nevű penicilus hajigáló vendéglő a hivatalom... Legyen okos, vagy ahogy Lohengrinben mondják: „Gondold meg, Bajazzo, és kacagj!”
Ezzel véget ért a konferencia, és a vendégek távoztak.
Wagner úr barátságosan mosolyogva köszöngetett, és búcsúzóul még egyszer kedélyesen megfenyegette Sir Arthur Maxbellt.
- Ez egy nagy csibész - dicsérte a körülállóknak. - Dakarban kirámolta a sógora üzletét, és felgyújtotta. Szervusz, te vén betörő... Na, mit lökdös... Itt mindenki lökdös...
Lementek a csónakba. Wagner úr meggyújtotta a gyertyát kalapja mellett, és egy áriát énekelt arról, hogy az asszony ingatag. Abban a hitben, hogy a Rigolettót adja elő, a Yankee Doodle-t dalolta. Mellesleg kétszer lépett a csónak pereme mellett a tengerbe, és csak a bent ülők ügyessége mentette meg az életét.
Fülig Jimmy búsan mondta a dermedten álló Mr. Theónak:
- Vörös úr, itten most nagy tusa lesz. Mert ez a Piszok Alfréd megint kavarja, látom, hogy kavarja, pedig nem is tudom, mit.
- Ember! Nem szégyelli magát, megijedni egyetlen öreg embertől.
- Nem! Én bevallom: félek tőle. Mert ez nem ember. Öt éve sincs, hogy Alexandriában felpofoztam egy kisebb beduin törzset, de ettől félek. Mert ez maga az ördög.
Mr. Theo szélesen mosolygott.
- Ön, igen tisztelt uram, csak vihog ezen - szólt dühét az illemtudással vegyítve Fülig Jimmy. - Szeretném azonban, ha belátná, hogy felségsértés volt tisztára hülyének nézni engem.
- Ha így lesz, számíthat férfias beismerésemre. Jelenleg azonban csakugyan hülyének nézem.
- Ezt a véleményüket igen sok esetben megváltoztatták már rólam az emberek.
- Sajnos - felelte szomorúan Theo - úgy érzem, hogy ama kevesek közé fogok tartozni, akik állhatatosak. Én ugyan nem láttam sem a fejetlen kalózkapitányt, sem az emberfejű hajót, ennek ellenére én sem vagyok babonás, és a rongyos öregúr kevéssé aggaszt.
...A csónak a parthoz ért, és Wagner úr áriája tisztán hallatszott, és gyertyafényes kalapjának szabadalmazott lidércvilága is idáig ködlött imbolyogva, sárgásan, amint tántorogva énekelte, hogy az asszony ingatag.
A félszemű és féleszű Sigorszki gúnyosan dünnyögte a korlátnál, ahol könyökölt:
- Bagoly mondja az asszonyról, hogy ingatag...