Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Második fejezet

← Első fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
szerző: Rejtő Jenő

Harmadik fejezet →

Második fejezet

A halottal véletlenül találkozott a hálószobájában, abból az alkalomból, hogy felfigyelt e néhai úr hortyogására, és amint benézett az ágy alá, ott látta a megboldogultat békében nyugodni, harsány álomba merülten.
- Halló! Mi ez?... Azonnal jöjjön ki az ágy alól!
A tetem vállat vont, mint aki nem szereti, ha minden csekélységet így eltúloznak, és gúnyos megnyugtatással dünnyögte:
- Kérem, kérem... Mit van úgy oda?...
Előjött, de közben kibukkanó vállával feldöntötte a bordóernyős lámpát, ezután kinyitotta az ablakot, jobb kezefejét az utca fölé tartotta, mintha futólag megáldaná a járókelőket, majd fanyarul így szólt:
- Esik... Érdekes, hogy San Franciscóban minden szerdán esik. Ez a gyáraktól lehet. Hány óra van?
A vörös milliomos nyomban egy fotelbe ült, hogy teljes kényelemben, legszélesebb vigyorával élvezze az egész históriát. Az ilyen embereket ő gyűjtötte. Úgy érezte, hogy e világon annyi hülyeség történik naponta, és oly ritkán akad egy is, amelyik szórakoztató volna, hogy ilyesmiért hálásaknak kell lennünk.
- Kicsoda ön?
- Egon Small porszívó- és vasútjegyügynök. Ezenfelül több éve már meghaltam, ami mellesleg nem zárja ki azt, hogy megkínáljon egy cigarettával.
- Cigarettám nincs. Akar szivart?
- Nem. Hozasson cigarettát. Vendéget nem szokás ultimátumszerűen kínálni.
- De azt megbocsátja, hogy bemerészkedtem a hálószobámba?
- Azt nem veszem rossz néven, de mi volt annyira sürgős magának, hogy felébresszen? Nem olyan időket élünk, uram, hogy egy intelligens ember bárkit is felkeltsen, ha az illető éppen alszik... Pálinkája nincs?
- Oportói vörösbort tartok a háznál.
- Jellemző... - dünnyögte keserű, lenéző gúnnyal. - Egy milliomos... Nna! - Nem fejezte be és legyintett, mint akit az udvariasság akadályoz, hogy megvető véleményét nyilvánítsa. A tükrös asztalról felvett egy kölniszórót, és bepermetezte az arcát.
- Nyomban hozatok pálinkát - kiáltott lelkesen Mr. Theo. - És cigarettát is! Ön mától fogva a barátom!
- Hm... Megengedi, hogy ez esetben családi körülményeit szeretném ismerni? - És hivatalos zordsággal, mint aki a sírból egyenesen bejelentőlappá elevenedett, szinte vádlóan kérdezte: - Atyja neve?
- Walter Lincoln.
- Van valami köze a néhai Ábrahámhoz?
- Annyiban, hogy végül valamennyien eljutunk az ő kebelébe.
- A nagy államelnököt gondoltam, akit egy színház páholyában lelőttek vagy leszúrtak.
- Ártatlanok vagyunk! Nemhogy az elnököt, de még egy belépőjegy árát sem szúrták le semmiféle színházban az őseim, mivel ezt a szórakozást nem kedvelték.
- Szép család - dörmögte, és megkóstolt egy pudingszerű valamit, de kiköpte, miután haj­kenőcsnek bizonyult. - Szívesen ennék valami hideg felvágottfélét, de figyelmeztetem, ha azt feleli, hogy csak meleg disznókarajt tart a házban, habozás nélkül nyomban inzultálom.
- Mért hiszi, hogy kötelességem önt kényeztetni?
- Mert azt is olvastam a hirdetésében, hogy igen sok pénze van. Ezt mellesleg kezdem kétség­be vonni, mivel állandó ígéreteket tesz szeszes italok és dohányáruk bevásárlására, hogy azután készakarva megfeledkezzék ezekről.
És eltűnt a szekrényben derékig.
- Nem jönne velem ebédelni valahová? - kérdezte egyre vidámabban Mr. Theo. - Mikor reggelizett?
- Két napja sincs.
- Az ingek két polccal lejjebb vannak...
- Még hajlonghat is az ember... - mormogta egyre idegesebben, miközben a milliomos ingei között válogatott, és mindenféle lábatlankodó pizsamát egyszerűen kidobált a földre. - Csupa ízléstelen holmija van. Hogy lehet piros nyakkendőt viselni?
- Kizárólag azért keresett fel, hogy az úridivatról értekezzék?
- Olvastam a hirdetését. Gondoltam, mindenkit megelőzök, ha személyesen érkezem levél helyett, továbbá gazdaságos, mert önmagamat nem kell készpénzzel bérmentesíteni.
Egy megfelelő övet nadrágja köré fűzött, a többit leszórta a földre, és hátrasimította rendetlen ősz haját.
- Na, jön vagy nem? - kérdezte türelmetlenül.
- Ha mindenkit meg akart előzni - kérdezte az autóban Mr. Theo -, akkor bizonyára elsőrangú ötlete van.
- Természetesen. Ön lesz a második Stanley?! Na?!
- Lehangol. Az elsőről sem hallottam.
- Őseinek tartózkodása a színművészettől odáig tökéletesedett, hogy ön nem tud olvasni, és ezért műveletlen.
- Ha így folytatja, lehetséges, hogy étkezés után megverem.
- Még ez sem lesz előttem műveltségének bizonyítéka. Stanleyről ennyit: csodálatos teljesítménnyel felkutatta Livingstone-t, a nagy tudóst, aki a Kongó vidékén eltűnt.
- Mégiscsak emlékszem az esetre. Folytassa.
- Ön is felkutathat egy eltűnt nagy tudóst. Pontosan két év előtt bejárta egy hír a világsajtót, hogy elveszett a Csendes-óceán szigetvilágának nagy kutatója, Gustav Bahr, az Angol Királyi Földrajzi Társaság tagja stb. Utoljára egy kannibál törzs étlapján említették a nevét valami savanykás körettel kapcsolatban, azóta nyoma veszett.
- Azt hiszem, jó nyomon járok, ha az étlap alapján...
- Ne folytassa! - intette le Egon Small. - Elfelejti, hogy olcsó éttermekben sokszor előkelő fogások neveit írják az étlapra, holott nem is főzték ezt a nagyúri csőben sült mifélét vajas­morzsával.
- Ön szerint tehát Gustav Bahr él, mert a valóságban nem tálalták fel csőben sütve vajas­morzsá­val?
- Az is valószínűtlen, hogy roston uborkasalátával, vagy akár zsemlyemorzsában sütve, idei burgo­nyával, zsírjában és zöldpetrezselyemmel feltálalták volna - felelte a néhai, és különös, álmatag, szelíd mosollyal nézett a távolba, miközben nagyot nyelt. - Ugyanis e konyha­receptek egyike sem olyan, hogy életben maradhatott volna. Holott él. Tsiui-szigeten. A Fárőr-fok előtt. Fidzsitől északra. Ott megtalálhatja ön is.
- Ez érdekel - felelte élénken Theo. - És biztos ön abban, hogy Gustav Bahr Tsiui-szigeten van?
- Miért lennék ebben biztos? Gustav Bahr egyáltalán nincs semmiféle szigeten.
- Hát akkor hol találom meg?
- Itt, San Franciscóban!
- Mi?!
- Képzelje el, hogy Stanley mennyi fáradságtól kímélte volna meg magát, ha Livingstone ott van vele már az induláskor mint kézipoggyász, a karaván holmija között. Hihetetlen, hogy ezt az egyszerű eljárást még eddig nem alkalmazták. Ön lesz az első... Vigyázzon a kormányra!
Mr. Theo elgondolkozott. Ha Gustav Bahr csakugyan itt él valahol, akkor megoldották a házhoz szállított, mesterséges világhír szabadalmát.
- És hol van e pillanatban Gustav Bahr?
- Most?... - Gondolkozott. - Milyen nap van ma?
- Szerda.
- Akkor rendben van. Gustav Bahr itt ül maga mellett az autóban, éhes és unatkozik... Hé! Felfut a járdára...