Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Huszonötödik fejezet

← Huszonnegyedik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
szerző: Rejtő Jenő

Huszonhatodik fejezet →

Huszonötödik fejezet

...A Stanley Up To Date valahonnan a mennybolt magasságából nézve kétségbeesetten rohant, egyedül a sarki áramlat felé, teljes gőzzel, és nyomában a halál! A Zöld Pofa nevű végzet személyesen, a látóhatárból kihatalmasodva, az ég félköre mentén egészen a hajó felé dőlve, mely tehetetlenül fut előle Honolulu óta és nem rázhatja le, sőt egyre halálosabb harapással érzi a torkán csüngeni minden utas külön-külön!
Azután értesülnek a Csütörtök-sziget közelében, hogy Gustav Bahrné halálhíre valótlan volt, és repülőgépen leszállt a Csütörtök-szigeten. De mégis idegesítő, hogy néha leheletnyi rezdülése hallatszik egy szájharmonika zizegő síprendszerének. És mintha itt csoportokra szakadtak volna. Fülig Jimmy Honoluluban felszedett alakjai és Watson San Franciscóban alkalmazott legényei nem fordítanak hátat egymásnak. Éjszaka külön őröket állítanak. Pofa Jenőt felváltja Mondmár Fülöp és három órakor a Buzgó Mócsing.
Azután furcsa, hogy a Vörös Vaszics és Fülig Jimmy együtt tartják az ellenőrzőkörutat. A Vörös és a fregattfőhadnagy egymás hátát fedezik állandóan. Mr. Theo érzi, hogy valami zajlik, sustorog, forr itt mögötte, amit már mindenki tud, csak ő nem, ő „civil” a szemükben.
És hol van Lilian?... Végigjárja ismét a hajót. Egy sötét fordulónál felbukik hosszában, mivel ott feküdt Wagner úr, aki a Corporation elsüllyedése óta kissé hallgatagabb lett, alig énekelt, sőt részegnek sem látszott, mert annyit ivott, hogy egyáltalán nem bírt szólni vagy mozogni. Ahogy ő mondta, alkoholba fojtotta a részegségét. Liliant nem találta!
Reggel még különösebb volt. Tüskés Vaneknek kék véraláfutással bedagadt a fél arca. Egy Hubert nevű matróz viszont eltűnt. Többen is látták, hogy a tengerbe esett. Pofa Jenő is látta. Az asztmás Petters is és a Vörös Vaszics szintén. Watson matrózai nem szóltak semmit. Sötéten álltak.
Így futottak be az elhagyatott Csütörtök-sziget festői fővárosába, melyet a környező, kevésbé jelentős szigetek között fővárossá emelt természetétől fogva szerencsés helyzete és kiépítettsége. Hogy ki építette azt a bódét, amelyben a révkapitány lakott, ez nem is fontos. A lényeg az, hogy e bódé jelzi a fővárost, és ez már lámpát is jelent a bódén, amely világítótorony is. Este érkezik a hajó, és az acetilénlámpa morzejelzése figyelmezteti, hogy nem futhat be a kikötőbe.
Egy óra múlva azt pislogja a lámpa, hogy szabad az út. És a Stanley Up To Date beáll. A révkapitány, miközben a gátig jön, kétszer hasraesik, de mosolyogva vigasztalja a legénységet, hogy ez nem baj. A hajóról lekiabálják a révkapitánynak, hogy küldjön fel vizet, amennyi éppen van.
Az illető azt feleli, hogy szívesen elénekli, és belekezd az Aida című operából a franciakártyák kórusába. Ekkor végre megismerik, hogy valami ördögi módon Wagner úr tart szabadtéri előadást a parton, és senki sem tud hova lenni a csodálkozástól. Szerencsére a francia kártyák­nak ez a kórusa aránylag rövid, és csak arról szól, hogy a Bajazzo kacag, mert ingatag az asszony, ám az arénában mosolygó nézők előtt már várja a bika!
A rejtély megfejtése egyszerű. Amíg álltak, azalatt lemászott kötélen a csónakjába. Mivel Wagner úr csónakja, amelyen a hajóhoz érkezett, ott himbálódzott a tathoz kötve Honolulu óta. Most a félóra várakozás közben kievezett, de már jön is, kalapján imbolyog a gyertya, és harsányan búcsúzik a révkapitánytól:
- Szervusz, öreg barátom!... Nem akarom lekésni a hajót, ki tudja, mikor jön a következő, és ezek itt mind jó pofák! Csupa nagy csibész! Csak üljenek nyugodtan, nem a csónak himbá­lódzik, hanem én szédülök, és ettől látják úgy... Hoppla! Na nézd csak... Halló, Sztrovacsek! Küldjél egy csónakot, mert az egyik lapát olyan részeg volt, hogy eltörött! Utasokat hozok! Majd jól kirabolhatjuk őket!... Most énekeljük el, tisztelt utasaim, hogy „Szülőhazám tehozzád visszatérek, ha úgy sincs más dolgom...”
És elénekelte ezt a dalt a Walkürből, amíg értük ment egy csónak, és hozta az utasokat is. Mr. Theo és Fülig Jimmy legnagyobb megdöbbenésére Lilian Hillert, illetve Gustav Bahrnét és...
Igen!
És A. Wintert! A. Wintert, aki eljött, hogy az expedíció szenvedései kissé lefogyasszák, aki egy hét alatt többet szenvedett, mint Nansen a teljes esztendőn át, míg befagyva, a sarki jég vaktában sodorta hajójával a póluson át. A. Winter, ki később, ha sarkutazók ilyen történe­teket meséltek, csak kacagott és legyintett: Mit tudják ezek, hogy mi az igazi verés, szóval A. Winter is ott volt, mindezek után legalább tíz kilóval kövérebben!
Hogy kerültek ezek ide? Világos, hogy Wagner úr vitte ki őket titokban partra, hogy most beszálljanak. Ez fájt Theónak. Wagner úr érzékeny pontja volt. Wagner úr, távol minden földi intrikától, a nyílt kedélyű világbohém, agyában az alkohol, lelkében az optimizmus mámora, kalapja mellett a gondtalanság vidám transzparensének egyetlen gyertyafényű világításával, hátán a háza, keblén a kenyere, zsebében a madarai, és kezében a nadrágja... Ez az ember szintén megcsalta őt! Eh! Keserű iskola egy ilyen expedíció!
És ni! A kis farizeus!...
Lilian szomorú, felhős arccal, szinte transzban mutatkozott be sorban, minden mozdulatában benne volt már, hogy a nagy tudós előrelátható özvegye. Mikor a híres tanárt meglátta, halk, hirtelen sóhajt hallatott, odasietett, és a vállára borult.
- Oh, Maxbell... Hozza őt vissza...
- Mindent meg fogunk tenni, asszonyom - felelte halkan a szerelő.
- Néhány szavam volna önhöz, Mr. A. Winter - kezdte Theo. - Szeretném megmagyarázni...
- Uram - szólt az orvos, - menjünk egy zárt helyiségbe, és üssenek, de azután szeretnék valami meleget enni.
Amikor Gustav Bahr megtudta, hogy felesége a hajón van, összeroskadt volna, csak a fogas tartotta állva, mely beleakadt hátul a gallérja alá.
És a Stanley Up To Date nyomában a végzettel, ismét úton volt. Már jóformán fel sem figyel­tek, midőn a kora esti órákban velőtrázó sikoly hallatszott. Gustav Bahr előrelátható özvegye egy apró majmot hozott magával, amely hirtelen a futballbíróné hátára ugrott, hogy sürgősen kiszakítsa a haját.
- Mi történt? - kérdezte Theo, a helyszínre érve.
- Bobby rosszalkodott - felelte a nő, a karján ülő majmot becézve. A majom most Lilian retiküljéből kikapta a szájharmonikát és az ajkaihoz illesztette, ahogy az emberek. Apró lihegései halk, zizzenő síphangokat visszhangoztak a hangszerből. A milliomos ráncolt hom­lokkal, mereven nézte az asszonyt.
- Őt szereti? - kérdezte, és az állatra mutatott.
- Igen - felelte lesütött szemmel Lilian. - Általában - tette hozzá súgva - minden majmot szeretek...
És mélyen lehajtotta a fejét. És Theo rettenetesen nevetett, mivel most már megértette a kísérteties harmonikázást! Hát persze... A kis majom elszabadult, és ide-oda futkározott a harmonikával. Könnyen ki-bemászott a kajütablakokon. Ha a szája elé tette a harmonikát, a lélegzése nyomán zizegő hangok keletkeztek... Milyen egyszerű! És senki sem gondolt rá!
Most Mr. A. Winterhez sietett, aki asztalkendővel a nyakában vacsorára várt. Senki sem volt rajtuk kívül a szalonban.
- Mondja uram, kicsoda ön?
- Dr. A. Winter, az expedíció orvosa. Remélem, most már a vacsoráig nem bántanak?! Nekem igen fontos közlendőim vannak az ön számára.
- Uram, önt senki sem fogja többé bántani - mondta Mr. Theo.
És ebben tévedett...
Mindössze egy percig hagyta egyedül A. Wintert, és mire visszatért, ott állt a gőzölgő vacsora érintetlenül az asztalon, viszont az orvos már nem volt sehol.
Mert abban a pillanatban, amikor Mr. Theo kilépett a szalonból, egy kéz ragadta nyakon hátulról A. Wintert. Mivel az orvos mondani akart valamit, úgy vágták szájon, hogy halk csuklással letett erről. Azután becsavarták valamibe, és vitték, rúgták, gurították, és ő zuhant lefelé, vaslépcsőkön végig... azután becsapódott fölötte valami.
...A Stanley Up To Date rohant, mint a szélvész, hogy átkozott útját befejezhesse végre, ha elérte Tsiuit.