Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Harmincnegyedik fejezet

← Harmincharmadik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) szerző: Rejtő Jenő

Harmincnegyedik fejezet

Mr. Theo nem vett részt semmiféle ünneplésben. Mint megtört ember otthon ült. De délután női hang hívta fel a telefonban:
- Halló! Szellemtestvér! Nincs kedve egy pocsék áruló kémnővel ötórai teára jönni?
- Sajnos, nem ismerem önt!
- Még jobb. Akkor várom félóra múlva az Opera előtt! - És letette a kagylót. Nahát, azért sem megy. Majd megmutatja...
Néhány perccel előbb érkezett, mint a nő. Kissé ünnepélyes és szigorú arccal várta, de sajnos e próbálkozása összeomlott, mert Lilian belekarolt, és szélvészgyorsasággal húzta magával, hogy leesett a kalapja és a szivarja... Ilyen egy őrült.
Mit mondjak? Hiszen az olvasó éppúgy tisztában volt e fiatalember eljövendő sorsával, mint én. Rövidesen beráncigálta őt Lilian egy villába, és egy tengerésztisztet hozott valahonnan:
- Ez itt Milton Winter korvettkapitány, a bátyám. Jó napot. - És otthagyta őket.
Itt valami tévedés lehet... A haditengerészet uniformisába öltözve... Igen... ez... ez a Rézgróf!
- Örülök, hogy megismerhettem, Mr. Lincoln.
- Ön... Ön... - hebegte Theo.
- Én most jöttem szabadságról. Floridában kihevertem egy influenzát - mondta és mosolygott.
Azután uzsonnáztak. Mr. Theót felvilágosították, hogy az országnak új, friss és fiatal erőkre van szüksége a hajógyártás terén, szeretnék hát, ha felkeresné ez ügyben az államtitkárt.
- Én holnap az államtitkárnál vagyok - mondta a korvettkapitány -, hogy megköszönjem a kitüntetést.
- Érdekes - szólt Theo. - Ön olyan hősiesen viselte el az influenzát, hogy kitüntették?
A korvettkapitány nagyon piros lett, és nem szólt semmit.
...A hóhér és a portás expedíció-felszerelési szaküzletet nyitottak „Vidám Hősök” néven, és szintén sokat meséltek az út veszélyeiről, fáradalmairól, keserű mosollyal fűzve hozzá, hogy a kisemberek, kik adott esetben életük kockáztatásával néztek szembe a veszéllyel, nem kaptak semmit a dicsőségből, csak hitvány dollárezreket.
- Dollárt adtak, és megint csak dollárt - szólt ironikusan Baruch T. Livingstone egy ismerősüknek. - Mert azt hiszik, hogy a pénz boldogít.
- Úgy van - bólintott Schwachta Szókratész -, azt hiszik az ostobák. És sajnos igazuk van.
Theo esküvőjén ezrekre menő embertömeg szorongott. Megjelent mindenki, aki csak vala­mennyire is számított San Franciscóban. Mindössze egy zavaró incidense volt az előkelő násznak. Amikor a fiatal pár megjelent a templom előtt, és Mr. Theo cilinderét lengette a tömeg felé, egy harsány hang hallatszott:
- No nézd! Ezt a vörös csibészt jól ismerem! Együtt voltunk bezárva! Ez egy jó pofa, becsületszavamra...