Phyllishez (Parodia)

Phyllishez (Parodia) szerző: Kis János

(L. Ovid. Amor. III. 14.)

Bármi nagyon szép vagy, bár mint szerelemre gyulasztó,
   Bár sok nyalka legény véteni vágyna veled;
Phyllisem, angyalkám, te kit esked örökre kötött is
   Hozzám, már ezután légy igazán az enyém.
Zárva pokolba legyen mindenkor az ördögi lecke,
   Melly szüzet és hű nőt fajtalanodni tanít.
Csak bódult költész javasolja parázna merénynyel
   A szerető férjet csalni, ha csalni lehet.
Átok az asszonynak ha kirúg, hol rejteni tudja
   Vétkét: engem csak tiszta szerelmes igéz.
Nem mondom, ne szeress, de szeress csak férjedet engem,
   S bájaidat rám költsd, rám, de ne másra, pazarld.
Én is férfi vagyok, tüzes a szépséget imádni,
   Van nyoszolyám, vagyon ott módod enyelgni velem:
Ott a pajkosság szabad, ott vetkezz le szemérmet,
   Adj s szívj annyi gyönyört, mennyit elégel erőd.
Amor ezerkép ott férjeddel játszni tanítson,
   Ott csókolni siess, ott ölelésre hevülj.
Ott susogó hangon velem ütközetekre tüzelgess,
   Mellyeknek fél éj néma tanúja legyen.
Ám de mikor házas szoba s ágy a nagy tüzi harcban
   Fáradtaknak erőt Morpheus által adat,
S reggel az ismételt édes játékot elégli
   A szerelem, s kibocsát a szabad égre viszont:
Akkor kellemidet koszorúzza mocsoktalan erkölcs,
   S minden erény, mi dicső hölgyeket égig emel.