A lap feldolgozottságának foka

Petőfihez

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Petőfihez
szerző: François Coppée, fordító: Székely József

Mint a szegény utas, nyájas ház asszonyát —
─ Ki őt, télvíz-időn, tűzhelyén fogadja ─
Elhagyván, egyszerre, bús érzés hatja át,
S a kedvencz gyermeket hosszan csókolgatja :

Mi is, Magyarország vendége, francziák,
Sietünk — hazádnak óh! jeles, nagy fia,
Virággal kezünkben, honvéd-költő! hozzád,
Ki honának dalolt, és érte meghala.

Óh! lángész tüzével, harczmezőn estél el!
Fennáll az érczszobor, Sírod nem tudni hol!...
De nem sajnálkozom a testvér irigyel —
Tiednél hősibb sors, nem ér senkit, sehol.

Holl fújó paripák nagy szíved' tiporva
Meghaltál, ezután hogy halhatatlan élj,
Vadrózsa-bokor hajt ─ hiszem ─ e helyen ma,
Mely a szerelemről s szabadságról beszél!

Vadrózsa-bokorban él még a te lelked !
És ha mellette egy mátkapár elhalad:
Forróbb a csók, édesb a szó, a lehellet,
Ha arról a jegyes egy levelet szakaszt.

Estenden, bokorra, a fülemüle ül ─
E szárnyas, e szabad, egyszerű énekes,
S vadrózsa-illattól a mint megrészegül.
Dala és csillagfény annál tüzesebb lesz!