Pest gőzöshez
szerző: Garay János
(Midőn május 13-án 1813-ban az országgyülésre induló gróf Széchenyivel s számos követtel első útját tenné.)
Elő, elő, hullámtörő!
Gőz- és vitorlaszárnyakon!
Szél és szerencse hajtsanak;
Feletted őrül álljanak
Az isten és a hon!
Még ennyi kincs, még ennyi súly
Nem volt együtt födéleden!
Ki megpróbálta gépedet,
Számolt-e rá, hogy elviszed,
Ha ily terhed leszen!?
Elő, elő! ismérem én,
Ismérem én a kart, kebelt, –
Ki megpróbálta gépedet,
Próbált ő már egy nemzetet
Emelni – és emelt!
És mostan ő, és mostan ők
Együtt eveznek egy hajón!
Óh vajha jóskép volna ez!
S ha év után hozzánk evezsz:
Ülnének egy hajón!
Ülnének együtt mindazok,
Akikbe vetve horgonyunk,
Ők szét azért szakadtanak,
Hogy jobban összeforrjanak, –
Mi e hiten vagyunk.
Mert bár külön zászlók alatt
Dacos csatákat küzdenek:
Mindegyik egy zászlóra néz,
Mely mint egy intő égi kéz
Fölöttük fönlebeg.
Az ő, az ő, mi volna más ?
A háromszínű lobogó!
Ehhez pedig hű a magyar,
És míg ezért ví, nincs vihar,
Őt összeromboló!
E szent talizmán birtoka
Volt mindig a gyúpont neki,
Ahányszor kül- vagy belviták
Egysége láncát szétvonák –
Őt egybegyüjteni.
Ez gyüjté egybe őt a nagy
Első hasonlás napjain,
Midőn elhagyva Ázsiát,
Szerzett Árpáddal uj hazát
Ős Kárpát aljain.
Ez hozta össze újra őt
A bujdosás barlangibul;
Itt a tatár irtásait,
Ott a török rabláncait
Lerázni bajnokul.
Ez mennydörögte talpra őt
Egy hosszú örvény széliről,
Melyen álomjárólag állt,
S már-már örök mélységbe szállt,
Hogy ébredezne föl!
S e szent talizmán lesz s legyen
Most is, mely egyesitni fog
Minden magyart, minden vezért,
Kinek honért és nemzetért
Hő szíve fendobog!
Elő tehát, hullámtörő!
Gőz- és vitorlaszárnyakon!
Szállítsd hű révbe terhedet;
Nem féltjük immár gépedet!
Sem őt, sem őket a hon!