Penelope Ulysseshez
| Penelope Ulysseshez szerző: Dayka Gábor |
Penelopéd levelét vedd ó feledékeny Ulysse!
Rá ne felelj, inkább térj-meg hazádba magad.
Ilion el-romlott, de jajos romlása mi nékünk;
Annyit ugyan Priamus, sőt maga Trója sem értt.
Ó, ha, mikor még a Lacedaemoni parthoz evezne,
Mérges habokba veszett vólna parázna feje![1]
Éjjelem úgy sokkal rövidebb órákkal haladna:
Most ébren vásznat szőveget árva kezem
Nem nyögnék egyedűl el-hagyott hideg ágyamon éjjel,
Nem panaszolkodnám napjaim hossza miatt:
Hány képzelt veszedelmektől féltettelek! úgy van:
A szerelem gondal jár, eped, aki szeret.
Ütközetet képzék: Hektornak puszta nevére
Bús ajakim halvány félelem űlte vala.
Antilochusnak hozák hírűl szigetünkbe halálát:
Antilochus réműlt szívemet által-üté;
A más fegyveriben vívó Patroklus el-estét:
Féltem, hogy a ravasz is végtire tőrbe kerűl;
Tlepolemus festett vérével Trójai dárdát:
Új gondokra lelék Tlepolemusban okot.
És eggy szóval akárki merűlt vala gyászos halomba,
Penelopéd újjabb aggodalomba merűlt.
Ilium hamva között, tudom, hűségemre tekéntvén,
Tégedet életben hagytanak a nagy Egek.
A Görögök meg-térnek azonban, füstöl az oltár,
A templom falait trójai préda lepi.
Áldozatot nyújt-bé Mavorsnak az asszony uráért,
Ez pedig a diadalt zengi az Isten előtt.
Ámolyog a vénség, bámúl a gyenge leányzó,
A hőlgy gondosan jegyzi kegyesse szavát.
Volt, ki kevés borral Tróját asztalra le-festé,
S a tüzes ütközetet, s a tsata véres helyét.
"Itten táborozánk: itt folyt-Simois-le zuhogva,
Itt az öreg Priamus szép palotája vala:
Itten Ulysses, amott vere sátort a nagy Achilles;
A meg-ölött Hektor tagjait erre voná"
A vén Nestor adá ezeket tudtára fijadnak,
Hogy szeretett Attyát nála kereste fijad;
Azt is, hogy értte Dolon vesztét a Rátzok Urán.
Kém vala ő, Rhesus mélly aluvásba merűlt.
Ó feledékenység! úgy őrzéd éltedet értünk?
Éjjel táborozó elleneidre tsapál!
Rontani- s tsak ketten-rá mertetek annyi vitézre,
Ám de nagyobb gondod vólt elejénte reám-
Rettege szívem; hanem tsak ugyan végtére meg-érti
A tsal elő-menetét, tellyes örömbe merűlt.
Ám de mi hasznot hozott kegyesednek Trója veszélyje?
Mit, hogy az ő fényes kő-fala porban hever?
Úgy maradok, valamint vóltam, még Ilion állott,
El-jött a viadal vége, de férjem oda.
Másnak el-omladozott, áll még nekem Ilion, ámbár
Foglyon mívelitek földeit ökrök helyett[2]
Trója helyén vetemény van, az ellenségnek el-ontott
Vére kövéríté nedvivel árva helyét.
Emberi tsontokban szántó-vasak éle ki-tsorbúl,
Trója le-hullt falait fű sokasága lepi.
Még-is azért oda vagy Kegyetlen! még sem tudom én, hol
Várakozol, s mi lehet várakozásod oka.
Ha ki ezen rév-partra találja ki-kötni hajóját,
Kérdem, ha tudja talám múlatozásod helyét.
Itt első gondom, levelet készíteni, kérem,
Hogy ha talám valahol fel-nyomoz, adja neked.
Én a régi Pylost tudakoztam erántad: heába;
Mert bizonyost róllad nem tuda szóllni Pylos:
Én Spártát tudakoztam erántad; Spárta sem hallá
Híredet, és hosszas várakozásod helyét.
Jobb vala dolgom, ha még a roppant Pergamos állna,
Bátor elébb gondom vég-veszedelme vala.
Melly helyen hartzolnál, tudnám, s félnem tsak az hadtól
Kellene, s másokkal vólna meg-osztva bajom
Most félek, noha mért kellessék félni, nem értem:
Ez nekem a'nál, több lelki gyötrelmet okoz
Földön ezer, tenger közepén szint annyi veszélyek
Esnek - ez olly hosszú késedelemnek oka -
Én így búslakodom, s te talám feledékeny! azonban
Más valamelly idegen nemzeti széphez hajólsz;
S karjain így szóllasz: "nekem is vagyon hőlgyem hazámban;
Sző, fonogat, s e'ből áll tudományja tsupán,
Bár ne jövendőljek! bár meg-hamisíttsa gyanúmat
A ki-menet, s ne maradj szántt akarattal oda!
Özvegységemet új férjel fel-váltani késztet,
S feddi heába való várakozásom Atyám.
Fedje! tiéd vagyok, és akarok mondatni tiédnek,
Holtig Ulyssesnek Penelopéje leszek -
Ő tsak ugyan lágyúl esdeklésemre, s ezentúl
Hogy hitemet szegjem, már nem erőltet igen:
Ám de nem a kérők raja, kiknek hazája Zacynthos,
Kiknek Dulichium, kiknek hazája Samos.
Udvarodat szabadon dúlják, mert senki se tiltja;
S hogy ha tovább késel, füstbe megy ősi javad.
Eurimachust, Polybust, a durva Medont, s Pisandrust,
S Antinous fösvény karjait hozzam-elé?
S másokat is, kik még idegenben késel, hazádnak
Fegyverrel keresett főlde kővérit eszik.
Még az alatt Irus, sőt önn-maga régi juhászod
Nyájadban tetemesbb kárt okoz, hogy sem azok.
Hárman ülünk itthon, feleséged, erőtlen asszony,
Vén Lartes Atyád, nőtelen árva fijad.
Ezt minap éltétől meg-akarták-fosztani lesből,
Amikor ellenzvén mindenek, útnak eredt.
Engedjék az Egek, hogy halálunk rendre kerűlvén
Ő nyomhassa-szemem-bé nekem, ő teneked.[3]
Ám de Atyád sem mér - már alkalmatlan az hartzra -
Lankadt karjaival szállani szembe velek:
Telemachus, tsak az Ég meg-tartsa, meg-érik idővel:
Gondos Atyát kíván mostani gyenge kora.
Nékem sintsen erőm, hogy el-űzném őket az háztól;
Lész neked, ó házunk oszlopa! jöszte hamar.
Telemachust hadi-mesterségre tanítani mostan
Kell vala: várakozik gondviselésed utánn.
Láertesre tekénts leg-alább: a sírba hanyatlott
Félig az el-hagyatott: ah jere, fogd-be szemét!
Bennem is, aki, midőn el-hagynál, gyenge leányzó
Vóltam, ha most mindjárt jössz is, öregre találsz.