Pap, s napszámosok
szerző: Péczeli József
Munkásokat külde egy pap a mezőre,
Napszámban fizetvén márjást minden főre.
"Fiaim, mond a pap, híven dolgozzatok,
Én ki nem mehetek tudjátok magatok;
Mert az Isten engem rendelt más munkára,
Ételt kell készítnem lelketek számára.
De egy mindent látó szem rajtatok leszen,
Melytől a hű munkás nagy jutalmat veszen.
E vigyázó szemtől barátim féljetek,
Értem pallértok lesz, hát ne heverjetek.
Vacsorára hozzám jöjjetek estvére,
Akkor munkátoknak kész lesz egész bére."
Ily szép szókkal őket a pap elereszti,
S magát a könyvek közt mind estig epeszti.
A munkások mennek, s úgy lépnek tempóra,
Hogy mikor kiértek kilenc lett az óra.
Ásóval kell vala a földet forgatni,
Egy kezdte szép szóval a többit nógatni.
De semmit sem ért ez: ott is még hevernek,
Örülnek, hogy könnyen ma egy márjást nyernek.
"Ugyan megpapola, mond egy, a vén papunk,
Tán tudta, hogy könnyen ma egy márjást kapunk."
"Jó pénzért nézem ma, felel egy, a napot,
Ha módját tehetem, csalom én a papot.
Héj! Sokszor jól lakik lovam a búzáján,
Nem egyszer hált ökröm a rétjén s szénáján!
Őszi vetésének most is oda fele;
Mert nyolcunknak barma tegnap ott legele.
Be nem értem volna sokszor száz pálcával,
Ha így bántam volna a más jószágával;
De nem bántom ám azt, mert megvernek, félek,
A pap dorgál, s bennem siket rá a lélek.
Szavát fülem mellett könnyen elbocsátom,
Elég nagy a hízak, más is így tesz látom.
De már régen nyugszom, majd egy kicsit ások."
A többinek is mond: ásóra kapások!
Egy posztátot fognak, s verődvén élire,
Benyomják az ásót szintén két íznyire
A tyúkok, körmökkel a földet mint szántják:
Úgy ők is a földet szép véknyan meghántják.
Délben meg leülnek s majd estig alusznak,
S még a felköltőre sokan haragusznak.
Igy töltik a napot ezek heveréssel,
Mások rossz munkával, csak por keveréssel.
Csak egy volt ki híven dolgoza közöttök,
S monda: a munkára pajtás későn jöttök,
Már van két órája, hogy magam dolgozom,
S a napnak melegét a vállamon hordozom.
Bolond vagy, hogy többet ásol mond egy: másnál,
Néked sem ád többet a pap egy márjásnál.
De, e mocskos szókra ő semmit sem hajta,
Izzadott, s a többi csak nevetett rajta.
Estve felé mikor izzadt kézzel kapál,
S forgatja a földet, egy csuporra talál,
Felveszi s nézgéli, hát pénzzel van tele.
Estve a pap felé vígan ballag vele.
A korhely kapások ezt látván elhülnek,
Ezek megsárgulnak, mások elzöldülnek.
Nézd pajtás mond egyik, ő kapált, nem hevert
S meg is áldá őt az, a ki minket megvert.
Bemenvén a paphoz az ételt megették,
A tunyák mint a jó, a márjást felvették.
A talált csuprot ez a papnak mutatta,
A pap nézte s ismét neki vissza adta:
Neked adom mind - mond, - ámbár enyim fele;
Az Úr hív munkádért mert megáldott vele.
Mondám, hogy én értem ő vigyáz reátok,
Kitől jóra áldás, gonoszra száll átok.
A korhely munkások mind megannyi lopók,
S utálatos férgek az ilyen vérszopók.