Panthea (részlet)
Néni, csak röpüljünk tűzből újra tűzbe,
izzó kínokból vad gyönyörbe mi —
ifjú vagyok lemondani elűzve,
s te ifjú vagy hiába zörgeni
e nyári éjen a feleletért,
amit e földtekén se jós, se bölcs nem ért.
Érezni százszor jobb, mint tudni, drága,
gyerektelen bús juss itt a tudás,
egy lüktetés — a szenvedély világa —
több, mint a bölcseség, bármily csudás;
hamvába holt tannal ne öld magad,
szeretni vágy a szív, csókolni az ajak.
Hallod panaszát a fülemülének,
ezüst kancsóból mintha víz csobog,
elsápad a hold is, oly lágy az ének
s untatja fönn a kései robot,
mert nem hallhatja a szent dallamot —
szarvára, nézd, búsan ködfátyolt aggatott.