A lap feldolgozottságának foka

Pók mint az aranybogár

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Pók mint az aranybogár
szerző: Gárdonyi Géza

       Májusban egy nagy futóbogarat (Calosoma sycophantát) tettem börtönbe. Nem vétett semmit, de én meg akartam ismerkedni vele.
(A természet rendjében van az ilyen erőszakoskodás. Én se vagyok jobb a többinél.)
A börtön egy zömök és bő befőttes üveg, akkora, hogy akár egeret is tarthattam volna benne. Egy néhány almafalevelet dobtam be neki takarónak s hetenkint kétszer-háromszor földi gilisztát, százlábut más efféle kő alatt lakó férgeket adtam be neki eledül.
(A szabadban is ezekkel él. Rablógyilkosnak van teremtve. Ő se jobb a többinél.)
Az aranybogár szörnyű kegyetlen óriásnak ítélhetett engem. Az első napokban minden áron át akarta törni az üveget. Az orrával egész nap az üveg falát nyomta, kaparta, vágta és hogy a lábai a nyomkodásban mindig visszacsusztak, még éjjel is hallottam a levelek zörgéséről, hogyan dolgozik.
Nyolc nap kellett neki, míg megértette, hogy az üveg fala áttörhetetlen és átharaphatatlan.
Ettől az időtől kezdve nyugton maradt. Csak állt és nézett bután kifelé.
Ha feléje közeledtem, azonnal hátat fordított, mint a szégyenlős parasztleány. A fejét beledugta a levelek alá és azután is így maradt néha órákig.
Két hónap mulva engedett valamit a vadságából. Nem hogy elbujt volna előlem, hanem még előjött, mikor hozzája mentem, hogy ennivalót adjak neki és jóízűen nyirbálta, falta amit kapott.
Julius végén egy nagy keresztes pókot pillantottam meg a kertem kerítésén. Nappal nem igen lehet ezeket a nagy pókokat látni, csak este ülnek ki, vagy dolgoznak a hálójukon. Ez olyan betegformán ült ott: még azt is gondoltam, hogy meg van dögölve.
Az aranybogár már egy hete koplalt. Megfogtam hát neki a pókot és bedobtam. A pók mozdulatlan maradt akkor is, mikor az üvegcsőből a levelekre gurult, hanem mikor az aranybogár ott termett, egyszerre megelevenült és futásnak indult.
Az aranybogár utána.
A pók fel akart futni az üveg falán, de mindig visszahullott, az aranybogár meg ügyetlenül kapkodott hol a lábához, hol a derekához.
Semmit se kételkedtem azon, hogy a bogár megeszi a pókot. Négyszer akkora volt és keménytestű; az ollója pedig hatalmas fegyver.
De nem úgy történt, ahogyan gondoltam. Mikor a pók látta, hogy ez a kergetődzés rá nézve veszedelmes, hirtelen szembe fordult. Ahogy az aranybogár hozzákapott, ő is szembekapott a bogárral.
A két fej érintkezett.
Én azt hittem, hogy az aranybogár leharapta a póknak a fejét, azonban nagy csodálkozásomra, a pók feje sértetlen maradt. Az aranybogár mintha megröstelte volna magát, megfordult és beledugta a fejét a levélcsomóba.
Ez az elrejtőzés érthetetlen volt nekem. Egydarabig vártam, hogy megint előjön, de az aranybogár mozdulatlanul maradt.
A pók is lekuporodott a levelekre és ült nyugodtan, mint ahogy a pókok szoktak, felvont térdekkel, mozdulatlanul.
Úgy egy óra mulva megint megnézem őket, hát még csak egy lábuk se mozdult azóta. Megrázom az üveget.
A pók fölemelkedik.
Az aranybogár marad, ahogyan volt: ledugott fejjel, kiálló farral mozdulatlanul. Előveszem a kis bogárcsiptetőt és kihuzom az aranybogarat a levelek alól. Nem mozog.
Felfordítom a hátára, hát így marad. Csak éppen a két hátulsó lába feje reszket egy kicsit, mint a haldokló állaté szokott, amelyik meg van mérgezve.
Hát biz a pók megmérgezte ezt az óriás bogarat éspedig minden bizonynyal akkor, mikor a fejők érintkezett.
Ez a mérgezés délelőtt tizenegykor történt. A bogár még délután öt órakor is azon mód a hátán feküdt, ahogyan megfordítottam és a lába se mozdult többé.
Hanem azért a mérgezés nem volt halálos. Másnap nem csekély meglepődésemre megint mozgásban láttam az aranybogarat.
Egy gilisztát vetettem be neki. Kettéharapta és evett belőle jóízűen.
A póknak is vetettem be egy nagy dongót.
Nem nyult hozzá. Fehér pöttyöket ragasztott az üveg. oldalára és oda ült fel.
Ettől az időtől kezdve nem bántották egymást.
Talán két hétig is megvoltak így együtt a börtönben, hanem aztán nem tudom, mégis mi történt közöttük, az aranybogarat egy napon megint mozdulatlanul találtam és ekkor már fel sem éledt többé.
A pók ölte-e meg végképpen, vagy hogy más oka volt-e a halálának, nem tudom. A pók ma is él, noha se nem eszik, se nem iszik. Csak ül egész nap az üveg sűrű, zöld drótrostélyzatán és csak akkor mozdul, ha valamivel megérintem.

(1918 szeptember közepén.)