Párbajaim Pesten
| Párbajaim Pesten szerző: Karinthy Frigyes |
Alacsony, szőke, pesti fiatal ember vagyok, igen jó nevelésben részesültem, és keveset dohányzom. Összesen két párbajom volt, itt Pesten, egy nő miatt, míg végre az enyém lett.
Első párbajom így történt.
Két barátommal sétáltam, kik közül az egyik nagy szoknyavadász. Elhatároztam, hogy vacsorázni megyek, és az Andrássy út sarkán kezet szorítva a barátaimmal, elváltam tőlük. Alig megyek húsz lépést, a következő párbeszédet hallom a hátam mögött:
- Hallja maga, azt hiszi, nem látom, hogy maga az én feleségemet nézegeti?
- De kérlek, Rezső...
- Hallgass! Menj be ebbe a kávéházba rögtön, majd én elintézem.
Kíváncsian megfordultam, és rögtön megpillantottam a dúlt arcú embert, ó, az én jó ismerősömet, a pesti férjet, aki mindig ugrik, mint az ugrójancsi.
Tyű, gondoltam, itt, a barátommal van valami baj.
A feleséget már nem láttam, mert mialatt megfordultam, az már beugrott egy kávéházba.
A barátomat se láttam, mert az időközben befordult egy mellékutcába, ő ugyanis nem szereti a botrányokat.
A gaz csábítót se láttam, mert az hirtelen az én hátam mögé jött.
Csak a férjet láttam.
- Pardon - mondtam.
- Mit pardon. Maga barom - mondta a férj.
- Nem igaz - mondtam. Hirtelenében nem jutott más az eszembe. A férj habozott.
- Valaki nézegette a feleségemet - mondta a férj végre. - Ki volt az?
- Én tudjam? Hát maga nem látta, hogy ki nézegette?
- Persze hogy nem láttam. Én is a feleségemet nézegettem. És amint nézegetem, hát látom a feleségem arcán, hogy valaki nézegeti. Gyorsan megfordulok, hogy lássam, ki volt az, hát az a disznó már elmenekült. Biztosan maga volt az.
A zsebembe nyúltam, hogy fényképes igazolványomat elővegyem. Ő azt hitte, a névjegyemért nyúltam, és kiszedte a magáét.
Másnap verekedtünk: négy centiméteres sebet ejtettem egyik segédemen; de ellenfelem is megvágta a könyökét egy ablakban, amit betört egy heves mozdulatnál.
Két hónap múlva - nyáron - Balatonbogláron a közös uszodában úszkáltam, és egyszerre eszembe jutott, hogy most megpróbálom, meddig tudok a víz alatt maradni. Lementem a víz alá, és számoltam hetvenkilencet. Ekkor észrevettem, hogy elfelejtettem lélegzetet venni. Kidugtam a fejem, és egy akkora pofont kaptam, hogy egyik fülem átszaladt a másikba.
Magam elé néztem, és meglepetve vettem észre a férjet, a pesti férjet.
- Pardon - mondta a férj -, összetévesztettem valakivel, aki már egy fél órája fixírozza a feleségemet a víz alól. Bocsásson meg, nem tiszta a víz, nem tudtam kivenni.
- Melyik feleségét? - mondtam elkeseredve. - Hol van a felesége?
- E percben bukott a víz alá. Nagyon sajnálom.
Én is sajnáltam, és másnap megverekedtünk. Megvágtam egyik nagybátyámat kétszáz korona erejéig.
Három hónap múlva egy kávéházban ültem, és beszélgettem egy barátommal. Egyszerre az utcán megláttam régi barátomat, a pesti férjet, amint áll az utcasarkon, és kiabál egy kapu alá:
- Te csak maradj itt, majd én elbánok azzal a gazemberrel.
Ezzel szembefordul a kávéházzal, és egyenesen jön befelé.
De ezt már nem várom be, gondoltam. Felugrottam, és otthagyva barátomat, a hátsó ajtón kimentem, és elbújtam egy kapu alá, hogy ne vegyen észre.
A kapu alatt egy ismeretlen, csinos hölgy állt, aki rám mosolygott. Csakhamar megismerkedtünk, és találkát kaptam tőle másnap délutánra.
Sajnos, nem beszélgettünk sokáig, mert jött a férj, és diadalmasan kiabált már messziről:
- Megtanítottam azt a gazembert! Majd adok én neki kávéházi ablakból kifixírozgatni a feleségemre.
Megcsókolta a feleségét, megveregette a vállamat, bemutatkozott, és meghívott másnap délutánra. Mondtam, hogy akkor nincs időm, de holnapután eljövök.