Pál és Pálné
Holnap hát Márton napja lesz,
Pálné szereti Pált,
Holnapra lesz rétes, kalács,
És libabecsinált.
Hogy ágyba bujtak, zúg a szél
S az ajtó sarka járt.
S szól Pál: Az ajtó nyikorog.
Menj, told elé a zárt.
Az ágy meleg, az ágy puha,
A palló meg kemény.
Tőlem nyikorghat pünkösdig,
Nem zárom be, nem én.
Szerződnek halkan ─ s fogadás
Köti a hites párt:
Hogy a melyik előbb beszél,
Az tolja rá a zárt.
Éjjel betoppant két utas.
Hol járnak, nem tudák.
A mécs kihalt, ki a parázs,
Sötétség, némaság.
Mily ördögverte ház ez itt?
Türelmünk fogyni kezd!
De semmi válasz, semmi nesz...
A zár okozta ezt.
Megették hát a jó libát,
A rétest s mind a jót.
Pálné nagyokat gondol, ám
Nem ejt egy árva szót.
S mond egy utas: Szomjas vagyok!
S amaz: Nem csuda ez!
A szekrény nyitva; érzem én,
Hogy lesz benn holmi szesz.
Ni szlivovicza! Ez derék!
Egészségedre ezt!
Meg a tiédre! És a pár
Vigan koczintni kezd.
De erre Pál az ágyból ki,
S rájuk ront dühösen:
Ki gugyimból iszik, azon
Az árát megveszem.
S most Pálné is az ágyból ki ─
Hiszen csak erre várt!
Te mondtad, Pál, az első szót:
Most told elé a zárt!