Orvosi emlékiratok
| Orvosi emlékiratok szerző: Csáth Géza |
Érzékeny és finom kedély mindenkor akadályozója az akaratnak, sőt gátlója bizonyos tekintetben a tiszta, logikus gondolkodásnak is. Éppen ezért sokszor tapasztaljuk, hogy szenzibilis természetű emberek azokon a pályákon, amelyeken a másik két pszihikus működés zavartalanságára nagy szükség van ─ nehezen boldogulnak. Egy poéta katonatiszt, egy humanista orvos: ezek ─ „contradictio in adjecto”!
Az orvosi memoár-irodalomból csak két példát szeretnék idézni. Vereszajev Vjikentin orosz orvos könyvét, amely kb. hat-hét év előtt jelent meg a magyar könyvpiacon. (Címe: Egy orvos emlékiratai.) És Pikler J. Gyula budapesti orvos könyvét: Orvosi emlékeimből. Az orosz könyvét egy kétségbeesett pesszimista tónus jellemzi, a magyar inkább a humor könnycseppjein keresztül mutatja be az emberi nyomorúságokat. Mindketten szenvednek, panaszkodnak és kibúvót keresnek az igazságtalanságoknak abból a rettenetes labirintusából, amelyben a mai gazdasági viszonyok között a szegény ember, (az emberiség túlnyomó része) bolyong. Fáj nekik a szegénység, a tudatlanság, a piszok, az elhagyatottság, és valahányszor reménytelen diagnózisokat kell kimondaniuk, megsajdul a szívük. Humanisták mind a ketten, de ─ hogy így mondjam ─ nem értelmi alapon (mint ezt a nagy orvosoknál, példák: Billroth, Eiselsberg, Korányi látjuk), hanem elsősorban érzelmileg. És ilyenformán a humanizmusuk nem sokat ér, mert nem tudják megtalálni a módot, hogy nyomorult viszonyok között, az eszközök hiányában hogyan segítsenek magukon és betegeiken. Vereszajav egyre-másra engedi el a honoráriumokat, ─ Pikler J. Gyula a 36 óráig dolgozó malom munkásnak pihenést rendel és elmegy a malomba felszólalni. Erre a munkást elbocsátják!
Pikler érdekes könyve Don Quichotte ünnepélyes aposztrofálásával végződik:
„Engedd, ─ tisztalelkű lovag, ─ hadd küzdjek kicsiny erőimmel tovább a te hóbortos eszményeidért és hadd ajánljam tetteimet és szavaimat csalódásod, a nagyevő Sancho Panza elszaporodott ivadékainak!”
Vereszajev fináléja egy hasonló, de komorabb akkord.
Az orvos a szürke, ködös hajnalban, fáradtan, fájó idegekkel megy bérkocsin haza. Egy fiatal erős iparosnál volt, akit hirtelen lepett meg a vérköpés. A saját relatív egészségét hasonlítja össze annak a szerencsétlennek a betegségével ─ és nincsen már vigasztalása.
Efféle érzékeny természetű ifjú orvosnövendékek, fiatal orvosok jó teszik, ha elolvassák ezt a két könyvet. Megismerik belőle az emberszeretetnek azt a fajtáját, amely csak terhes ballaszt az orvosi kötelesség teljesítésében. Mert megőrli a lelket, elfárasztja az idegrendszert és ártalmára van a higgadt helyes cselekvésnek.
Pikler kis könyvét, amely rokonszenves írói kvalitásokról tesz tanúságot és a maga nemében újdonság a magyar orvosi irodalomban, ─ nemcsak a szakembereknek ajánlhatjuk, hanem minden filantrópnak