Oroszok
szerző: Vámbéry Ármin
Azért kezdem ennek a népnek a leírásával, mert minden keresztény nép közül ezzel ismerkedtetek meg legelőbb (mindenesetre szomorú ismeretség volt s nagy árat fizettetek érte politikai önállóságtok kockáravetésével), s mert az oroszok Ázsia belsejében, különösen pedig a török népek közt a nyugati műveltség mezében jelentek meg, s mindenütt Európa tulajdonképpenvaló képviselőiként viselkedtek. De hát ez jogosulatlan látszatkeltés volt, mert az oroszok, Nyugat és Kelet elválasztó vonalán állva, úgy nemzeti eredetök szempontjából, mint világnézetök s vele szoros kapcsolatban álló intézményeik tekintetében sokkal inkább tartoznak Ázsiához, mint Európához.
Elolvasva régi földleíróink, mint például Mudsam ul Buldan műveit, megtudhatjátok, hogy a rusz nevű nép el van különítve bennök a szlávoktól s valószínűleg valamely finn-ugor, vagy török-tatár törzsből eredve, csak később keveredett el a szomszédos szlávokkal, s utóbb beléjök olvadt.
Az idők folyamán bizonyára még sok más elem is verődött ezekhez a rusz-okhoz, s minthogy ők kerekedtek fölül, a rusz vagy urusz név rajta ragadt az egész ott keletkezett etnikus tarkabarkaságon, de viszont a számbeli tekintetben erősebb szlávok nyelve is megtartotta uralkodó felsőbbségét. Elég hamar, jóval azelőtt, hogy megjelent a mi prófétánk (üdv szálljon reá), s a földrajzi helyzetnek megfelelően a bizánci, nem pedig a római egyházhoz csatlakoztak.
Ám azért csak név szerint voltak keresztények, mert nem álltak a műveltségnek azon a fokán sem, amellyel az akkori kereszténység hatást akart gyakorolni az akkori nyugati népek politikai és társadalmi intézményeire: mi több, még államuk kezdő alapjait is a magas északról odaszakadt kalandorok vetették meg. Ennek a körülménynek lehet betudni azt, hogy az orosz, műveletlen, gyámoltalan és félszeg nép létére, csak apróbb rablókalandokban tűnt ki, de a keletről betörő nagy néptorlatok mindjárt az első összeütközés alkalmával elsöpörték. Így törtek be zavartalanul Európába Oroszországon át a hunok és a magyarok, kiket dicső őseink közé számítunk; hasonlóképpen cselekedett a hatalmas Dsengiz kán és a vitéz Timur - de legfőképpen az előbbinek a Dsudsi családból származó ivadékai éreztették erősen vasvesszejöket az oroszokkal. Mert amint most a mi kánjaink küldik hűbéradójukat Pétervárra s kénytelenek engedelmeskedni az orosz hivatalnokoknak, régente Moszkva nagyhercegei voltak kénytelenek lerakni az évi hűbéradót és dús ajándékaikat az arany-horda kánjainak lábához s nagy tisztelettel adózni a hozzájok menő bégeknek és nojánoknak. Bizony, nagyot fordult a világ a Mindenható rendeléséből. Mert jól mondja a Korán: "Annak adod a birodalmat, akiben kedved leled, felemelsz és porba sújtasz tetszésed szerint."
Az idők titokszerű változásával úgy fordult, hogy abban a mértékben, amint az iszlám ragyogó fénye és az igaz és tiszta hit jóleső világossága haloványulni kezdett Arábiában az Abbaszidáknál és Enzeluszban az Ommejádoknál: mind jobban és jobban felderült s terjedezett a nyugati műveltség addig szunnyadó fénye. Mert a világ - hála a Mindenható kegyes gondviselésének - nem maradhat sokáig sötétségben. A fény, ha egyik részen kialvóban van, máshol mihamarább felragyog, hogy jóleső világosságot terjesszen az emberek között! Nevezetes a dologban, hogy az iszlám dicsőségének ez a lealkonyulása nem annyira a középen, mint inkább az északi végeken mutatkozott. Csakis úgy volt lehetséges, hogy az oroszok, a Nyugat felkelő napjától segítve, sikerrel támadták meg s verték vissza a Volga, a Kama, a Don és az Astarkhani tenger (Kaspi-tó) mellékén lakó testvéreinket, s a kánok feldöntött trónjain megalapították a moszkvai kettős kereszt uralmát. Ez az uralom pedig Kazan és Asztrakan bukása óta óriásilag megnövekedett és megszilárdult, mert az iszlámtól eléggé meg nem világosult pusztai lakók egész seregei pártoltak át bégjeikkel együtt a kereszténységhez, Oroszország pedig, mely tudta értékesíteni a nyugati műveltségnek időközben megnövekedett, sőt óriásira megnőtt vívmányait, könnyűszerrel nagy néppé, sőt hatalmas állammá fejlődhetett. A meghódított területek mérföldjeinek számával nőttön nőtt az orosz nép lélekszáma is; minthogy pedig még egyre növekedőben van, Allah a megmondhatója, mily határokat ér el még a jövőben.
Azért voltam kénytelen ezt a kitérést tenni a történelem mezejére, hogy lássátok, voltaképpen melyek az orosz nép alapelemei, s nevezetesen, hogy meggyőzzelek benneteket, hogy ez a hitetlen nép alapjában véve a mi húsunkból való hús és a mi vérünkből való vér. Az oroszok csak a vallásban, társadalmi berendezkedéseikben és látszó viselkedésükben tartoznak valamennyire a nyugathoz, ám belsejökben, vagy, hogy úgy mondjam: világnézetökben és életszokásaikban és erkölcseikben mihozzánk tartoznak, sőt még túl is tesznek rajtunk az ázsiai gondolkodásmódnak amaz árnyékoldalaiban, melyeket a mi szent hitünk rendszabásai némiképpen már enyhítettek. Az orosz épp olyan lusta és fatalista, mint a legmegátalkodottabb ázsiai, és soha nem él az iradei-dsuzie, vagyis a csekély akaraterő engedményével, melyet mi Allahtól kaptunk. Az utálatosságig lusta, mert soha sem hat el füléig a Korán intelme, hogy: "tataharn", vagyis: "tisztálkodjatok". Aki pedig nálunk otthon bosszankodik azon, hogy az egyszerű nomád és falusi nép túlságosan hatalma alá került az iszkhánoknak és derviseknek, menjen csak Oroszországba és nézze meg az orosz parasztot, mily vak eszközévé süllyedt az a pópáknak, mint téveszti össze a babonát a vallással s hogyan esett rút természetellenességekbe tévedt szektáinak rabságába.
Nem kevésbé ázsiai a kormányformája - csak éppen azzal a különbséggel, hogy a mi kényurainkban csak az akarat van meg, de nincs meg mindig az erő ez akarat érvényesítéséhez; azonkívül pedig útjokban állnak a korán, vagy a patriakhális alkotmány hatalmas rendelései - míg az orosz önkényuralom a maga korlátlanságában a végrehajtó hatalom legerőteljesebb szerveivel rendelkezik, s már a legkisebb mértékben sem feszélyezteti magát a patriarkhális társadalmi rend ősi szellemétől. Olyan szörnyetegek, mint Naszrulla kán - kit egyébként csak a tadzsikok népe tűrhetett meg s aki bizonyára nem élt volna sokáig a turkománok és az üzbégek közt - nagyon sokan ültek az oroszok trónján. A cár akarata Isten akarata, s nincsen az a Timur és Abdulla kán, aki oly kérlelhetetlen szigorral uralkodott volna, mint a mostani ak-padisahok (fehér cárok) a Néva partjain.
Amíg mi meghajlással és egyszerű szelam-mal köszöntjük fejedelmeinket, az orosz térdre borul, mikor meglátja a cárt; mert a mi kánjaink legjobb esetben a Rúm szultánjának szolgáját, ez pedig a próféta utódját látják magukban, de a cárt - szakasztottan úgy, mint a kínai császárt - Isten valóságos megtestesülésének tartja népe.
Fölösleges külön elmondanom nektek, hogy az ily mértéket nem ismerő zsarnokság csak rabszolgaságot s minden azzal együtt járó undok visszásságot teremt. Az orosznál nincs csúszómászóbb nép egész Európában. A zsarnoktól való örök rettegés különösen naggyá tette e népet a képmutatásban, s bár hasonló okok tették csalóvá és gazemberré a tadzsikot, különösen pedig az eretnek perzsát, mégis biztosíthatlak benneteket, hogy az orosz, ez az alapjában véve nem tehetségtelen, jóindulatú és fejlődésre képes ember, még csúfosabban leledzik e bűnökben, s hogy az igazság sokkal kevésbé van otthon Moszkvában, mint Iszfahánban.
Különösmód csúnyán burjánzik a lopás és a vesztegetés az orosz közélet minden ágában. Igaz, hogy a pasák vagy efendik a Rúmban s a kánok vagy mirzák Perzsiában ajándékokat zsarolnak azoktól, akik tőlük függnek s néha megsarcolják az állampénztárat is, de az orosz hivatalnokok óriási és vakmerő visszaéléseihez mérve, mindez olyan, mint az ártatlan szúnyogcsípés ahhoz a tátongó sebhez képest, melyet az ágyúgolyó szakított. Hercegek, miniszterek és tábornokok, bírák, papok, s lehet mondani, mindenki, a legszemérmetlenebb módon lop, hazudik és csal, s ha igaz, hogy a perzsa rosszul érzi magát, mikor huszonnégy órán át legalább egyszer nem hazudott, az oroszról is el lehet mondani, hogy valósággal meg kell őrülnie, ha életében egyszer igazat mondott. Az ember, ki minden égtájon megőrzi lelkének alapvonásait, természeténél fogva, mondom, Oroszországban is csak olyan jó, mint máshol; de a kegyetlen önkényuralom kérlelhetetlen és tartós nyomása az emberi erényeket ott már csírájában elfojtja, s valószínű, hogy még nagy időbe telik, míg Oroszországban megszűnik ez az átok és kihajt az erények nemes palántája. Ezért van az, hogy valahányszor láttam a bűnöknek azt a fertőjét, melyben az orosz hivatalnoki osztály nyakig ül, mindig mély fájdalom fogott el azért, hogy a nyugati műveltségnek éppen ilyen képviselői lettek a mi tanítómestereink, s hogy nekünk éppen ily piszkos kezekből kellett kapnunk a jobb világnézet világosságát. Sajnos, a sors rendelte úgy, s elfogódik a lelkem, mikor arra gondolok, hogy mily hosszú és fáradalmas kerülő úton fogunk mi tulajdonképpenvaló célunkhoz jutni.
Ha olvasva ez Oroszországról írott megjegyzéseimet, azzal a jogosult kérdéssel fordulnátok hozzám, miképpen lehetséges, hogy ily szörnyű fattyúhajtásokkal megvert állam és ilyen hibákkal éktelen társadalom a hatalomnak és a tekintélynek mégis oly magas fokára juthatott, sőt világhódító is válhatott belőle: azt felelném mindenekelőtt, hogy az orosz államszervezet kormányzó ereje régidőktől fogva idegen, vagyis nem-orosz elemekből állt s bizonyos mértékig azokból áll még ma is; nevezetesen a nyugati népek fiaiból, kik az orosz államnak rendelkezésére bocsátották szellemi tőkéjüket, s az orosz népelem, bár csak külszínes, európaivá tételével megadták az államnak azt az erőt, amellyel a szomszédságában levő ázsiai mozlim országokon diadalmaskodhatott. Áttekintve az orosz állam körül érdemeket szerzett államférfiak, tábornokok és tudósok névsorát, arra a tapasztalatra jutunk, hogy e férfiak származásukra nézve jobbára finnek, lengyelek, franciák és főképpen németek; maguk az oroszok gyűlölték őket mint jövevényeket, de az orosz államnak azért mégis rendkívüli szolgálatokat tettek. Hogy példát említsek: Szamarkand, Kkiva és Khokand meghódítását, az őszhajú jarim-padsát (alcsászárt), kit ti is rettegtetek, Kaufmannak hívták. Ő is német származás. Az európai műveltség szellemével ilyképpen fölvillanyozott nyers tömegek a bennök lakozó ázsiai lényeg ellenére fölöttébb jelentékeny s Ázsia népeire nézve rendkívül veszedelmes hatalmat képviselnek; hatalmat, mely az alkalmakhoz és viszonyokhoz képest hol európai, hol meg ázsiai módon viselkedik; hatalmat, mely már birtokba vette Ázsia felét, s idő múltával bizonyára még jobban előrenyomul.
Oroszország eme sikereinek láttára feltűnhetik minden moszlimhitű embernek, hogy miért nem érhetett el ehhez hasonló eredményeket a Rúm szultánja, holott ő is frank tisztekkel képeztette hadseregét, s még a polgári közigazgatásban is alkalmazott európaiakat. Törökország bizony - sajnos! - vajmi kevés, vagy éppen semmi hasznát sem látta az európai oktatásnak, melyet oly drága pénzen vásárolt meg; nem látta hasznát annál az egyszerű oknál fogva, hogy a mozlim-ázsiai tanítvány és európai keresztény tanítója közt sokkal nagyobb örvény tátongott, mint a kereszténység közös kötelékével egyesített oroszok és európaiak közt. A török állami szolgálatban levő európai ember előtt sohasem nyitották meg azt a hatáskört, sohasem fogadták őt azzal a bizalommal, melyet Oroszországban megtalált; minthogy pedig azonkívül minden lépten-nyomon számot kell vetnie azokkal az óriási különbségekkel, melyet az európai és az ázsiai embereket elválasztják egymástól, nagyon természetes, hogy a kísérletek már eleve hajótörést szenvedtek. Oroszországban az udvar és a társaság legfelsőbb rétegei minden tekintetben megkönnyítették az idegenek munkáját, míg Sztambulban az efendik a külföldi hivatalnokokban csak kellemetlen vetélytársat láttak s kalifánk a maga fenséges személyében nem mindig részesíthette hitetlen szolgáit a szükséges védelemben, mert a mi szent hitünk alapvető rendszabályai, sajnos, kérlelhetetlenek minden bidaat-tal (újítással) szemben s bűnös és tilalmas cselekedetnek nyilvánítják a kafirokkal való minden szorosabb érintkezést, hát még azt, hogy tanuljunk tőlük! Ezért van az, hogy a kereszténységben az oroszok jövőjüknek épp annyi biztosítékát bírják, mint amennyire akadályozza az oszmánokat - bármely jelentékeny számmal olvasztottak is magukba görög, szláv és örmény elemeket - az iszlám, hogy a nyugathoz csatlakozhassanak. És ezért van az is, hogy a törökök minden tanítás ellenére, melyet szinte egy évszázadon át kaptak az európaiaktól, csak újabban kezdettek tanulni valamit a maguk erejéből.
Vámbéry Ármin hátrahagyott írásaiból, melyekben egy Európába vetődött tatár képében figyeli meg a nyugati világot.