Ormos Zsigmond: Utazási emlékek
| Ormos Zsigmond: Útazási emlékek szerző: Arany János |
UTAZÁSI EMLÉKEK. Irta Ormós Zsigmond. I., II., III. kötet. Pest. Pfeifer bizománya. 1860–61.
Útazási irodalmunk a múlt év vége óta aránylag nevezetes gyarapodásnak örvend. Gróf Vass Ádámné „Úti képei,” Hiador „Párisi emlékei,” Zombori Gedő „Útirajzai,” Rosthy Pál díszes kiállítású, de ép azért a kevésbbé vagyonos közönségnek hozzá nem igen férhető „Dél-amerikai útazása” részben a lehanyatlott, főleg azonban a jelen év hozományai; és most is még kettő van folyamatban: Orbán Balázs „Útazása keleten” és a fönczímzett „Útazási emlékek” Ormós Zsigmondtól. Valóban, ha irodalmunk arányait tekintjük, nem mondhatjuk, hogy az útazási ág nincsen eléggé képviselve.
A SZÉPIRODALMI FIGYELŐ, programmja körében, nem tekinti feladatának, hogy útazási munkák fölött érdemileg ítéletet mondjon, azok tartalmát tudományos, földes népirati szempontból bírálat alá vesse, hibáikat kijelölje, megigazítsa, s végre hogy világirodalmi színvonalra emelkedvén, azon adalékot mérlegelje, melylyel egy-egy ily munka az összes útazási tapasztalatok kincsét gyarapítja. Mindez kívül esik egy szépirodalmi lap körén, még ha e nevet nem szorítja is pusztán a képzelet műveire, hanem kiterjeszti az irodalom ama könnyebb ágaira is, melyeket, mint nem szakbeli tudományhoz tüzetesen tartozókat, a nyugoti művelt népeknél, angolok- és francziáknál, befoglal a literatura elnevezés. Még így is a formával lesz inkább dolga, s útazási művekben nem annyira a tapasztalatok értékét veti súlymérőbe, mint azok előadását, s nem annyira a tudomány, mint a nagy közönség érdekét ellenőrzi, mely az irodalom e könnyebb nemében, a tanulságon kívül, egyszersmind kellemes, élvezetes olvasmányt kíván.
A kettő ugyan legfensőbb fokozatán, egygyé foly össze. Az útazó, ki legjobban tud látni, tapasztalni a közvetlen szemléletből, leghatalmasb lesz az előadásban is. A „cui lecta potenter erit res” kellő módosítással itt is igaznak bizonyul. Ki a tárgyat leginkább felfogta, annak előadása lesz egyszersmind a legszemléletesb, így az olvasónak is legérdekesebb. Nem hozok fel oly nagy példát, minők Humboldt útazásai; csak a mi afrikai vándorunk könyvét említem, mely daczára annak, hogy szerzője nem igen tanulmányozhatta a leírás, előadás mesterségét, s még a magyar stilus fejlődésével sem volt alkalma lépést haladni, folyvást ébren tudja tartani az olvasó érdeklettségét, s leíró, elbeszélő forma tekintetében is messze felülmúl akárhány sebtiben, vasúti kocsik ablakából s az ártatlan guide book-ok segélyével összenagyolt felczifrázott útleírást.
Formailag az útleírás legközelebb jár az előadás azon neméhez, mely levél-stil néven ismeretes. A minthogy nem is ritkaság útrajzokat levél, vagy napló alakjában látni. Jelleme ama közvetlenség, melylyel személyes tapasztalatokat följegyzünk, új vagy érdekes tárgyakról nyert egyéni benyomásokat állandósítunk, másoknak is, kik ama közvetlen szemléletből ki vannak zárva, hozzáférhetővé, érezhetővé akarunk tenni. Előadása is tehát megfelel jellemének; a tárgyakból, a benyomásokból egyszerűen, természetesen fakad; semmi sem árt neki inkább, mint a keresettség, a fesz, a fitogatás, messze kalandozás a tárgytól, régi, idegen s már rendszerezett tapasztalások minduntalan beszövése a frissek közé, vagy ezek hiányának épen amazok általi pótlása. Mint a levélben visszatetsző például a szónokias értekező stil, a könyvtudomány piaczra állítása, messze kanyargó eltérés, melyet a levélbeli érintkezés nem indokol, miután elég volna ama könyvek czimére utalni, honnan mind e bölcseség meríthető; hasonlókép az útleírás elevenségének is nagy hátrányára szolgál, ha minden „ad vocem” alkalmával kitárjuk emlékezetünk s könyvtudásunk összes kincsét, a helyett, hogy a friss benyomásokat rajzolnék. Igaz, vannak nem csupán kedvtelési, vagy elegyes tapasztalásra irányzott, hanem tudományos illetőleg művészeti czélú útazások is: de az utóbbiak érdeke s értéke szintén a friss tapasztalásból ered, nem abból, ha kitűnteti, mennyi mindent összeírtak már azon tárgyról, melylyel foglalkozik. Babylon romjai közt például, minő érdekkel kisérjük a tudós útazót, s minden tégladarabot, melyen egy régi betűt felfödözni vél; de ha kezét összedugva leül a porhalmon, s elmondja nekünk Herodotból a régi Babylon fekvését, alakját, történetét, azzal, mint útazó, nincs igazolva előttünk.
Nem azért hoztuk fel némely útleírónak e csak futtában érintett hibáit az előadás formája ellen, mintha a következtetés súlyával szerzőnk könyvét egészben akarnók nyomni. A jelen „Útazási Emlékek” írója tisztában van tárgyával. Ő vegyes tapasztalásoknak is megnyitja ugyan tárczáját, de iránya főleg művészeti, — jólértő szemmel s önálló ítélettel közeledik a nyugati fővárosok — eddig leginkább Bécs és Drezda — műkincseihez. De úgy látszik, az „Adatok a művészetek történetéhez” czímű munka írója, Ormós, jelen útazási emlékeit egyszersmind hordozójává akarta tenni mindazon adatoknak, melyek említett művébe nem fértek, vagy nem illettek, vagy abból esetleg kimaradtak. Úgy látszik, az útleírás szabad formáját legalkalmasbnak vélte arra, hogy mindent vagy minél többet elmondjon, a mit részint közvetlen szemlélet, részint könyvek útján ismerettárába gyűjtött. Innen van, hogy „Emlékei” leírásában sokhelyt nincs elegendő szemléletesség. Többnyire a művészettel foglalkozván, csaknem minden kép, minden szobor alkalmával visszamegy életrajzi s más történeti adatokra, nem csak ott, — hol az illető mű teljes megértése ily visszapillantást szükségei, hanem, úgy szólva, mindenütt. Nagy sereg művész neve s műdarab felhordása megzavarja a laicust, míg a szakértőnek nem elég kimerítő. A képző művészet tárgyainál majd úgy szól, mintha csupán szakértőkkel volna dolga, majd pedig olyas, kivált műtörténeti részleteket sző be, melyek a szakértő előtt semmi újdonsági érdekkel nem bírnak. Így a festők életvázlatai, le egész annyira ismert részekig, mint az adoma Tizian ecsetjéről. Ha pedig szerző a nagy közönség számára ír, akkor a negyed-ötöd rangú művészek és munkáik sűrű emlegetése, rajok mint ismeretes dolgokra futtában való gyakori czélzás árt az élvezetnek, a figyelmet nagyon elszórja, s az olvasónak, ki ama képtárakat nem látta, eleven fölképzelés helyett homályos sejtelmekkel kell beérnie.
E hiánya mellett is az előadási formának, az „Útazási emlékek” tanulságos, becses könyv. A már megjelent három kötet az osztrák birodalom német tartományaira, főleg azonban Bécsre, — továbbá Szászországra s ott leginkább Drezdára vonatkozik; Németország többi részét valószínűleg hasonlókép három kötet fogja tárgyalni. Az egész munka megjelentével visszatérünk hozzá, ha élünk.
- Megjegyzés
- ↑ A kiadás szerkesztőjének, Arany Lászlónak közlése.