alázó mendemondák daczára rövid idő mulva elvált tőle és visszatért fivéréhez.
A könnyelmü, pompakedvelő királyné, mint Berenicét közönségesen nevezik, sok hibája mellett jó tulajdonokkal is birt. Hitsorsosai iránt őszinte részvéttel és odaadással viseltetett, és a zsidó vallási szabályoknak hiven aláveté magát.
Egy nazireus fogadalmat teljesitendő és szép haját a templomban áldozatul hozandó, Berenice a Kr. utáni 66-ik év tavaszán Jeruzsálembe utazott. Alig érkezett meg oda, értesült a kérlelhetetlen rendeletek felől, melyeket Gessius Flórus, Judea utolsó és legkegyetlenebb római prokurátora a szent város lakossága ellen kibocsátott. Előbb követeket küldött Flórushoz, de midőn az ezeket dölyfösen visszautasitá, maga sietett hozzá, a zsarnok azonban őt sem akarta meghallgatni. Sőt még a durva katonák által való bántalmaztatás veszélyének is ki volt téve, és csak gyors futás által menekedhetett a várba, hol az éjet őrei által környezve tölté, szüntelen rettegve a fegyelmezetlen csapatok által való megtámadtatástól. Másnap az izgatottság folyvást tartott, és Flórus még mind egyre hirdetteté a halálos itéleteket; Berenice nem tudott szánalmának parancsolni, és feledve tegnapi megaláztatását s az uj veszélyeket, melyeknek ki volt magát teendő, mezítláb, s kegyelmet könyörgő ruházatban nyitott magának utat
