ÉNEKESNŐK.
Azon eredményekhez képest, melyeket a zsidók az irodalom terén felmutathatnak, a művészetben elért eredményeik igen jelentéktelenek, A képzőművészetekben, mint szobrászatban és festészetben sohasem is tettek kisérletet; vallásuk visszatartá őket attól. A zeneművészet azonban már régtől fogva nagy tekintélyben állott náluk; ének és zene mindenkor gyakoroltattak általuk.
A zsidónők, mint minden keleti nők, minden időkben kedvelék a tánczot, zenét és éneket. Zsidó énekesnők már a szentirásban emlit- tetnek, s a jeruzsálemi templomban a nők is hozzájárultak énekükkel az isteni tiszteleteknél szokásos karénekekhez. Későbbi időkben még a talmud és a rabbinusok határozatai — melyek a női éneket mint szemérmetlent elitélék — sem akadályozhaták meg Spanyolhonban és más országokban, hogy a zsidónők ne gyakorolják a táncz mellett a zenét és éneket is.
Különösen a költészet és ének hazájában,Olasz- országban foglalkozának a zsidók a zene- és különösen az énekművészet mivelésével nagy buzgalommal, voltak saját énekiskoláik, melyeket keresztények is látogattak, és voltak zsidó zeneszerzők és énektanárok.
Még a XVII. század elejéről 16o9-ik évről emlitenek egy hires zsidó énekesnőt, R. a c h e l t Velenczében, ki mint látszik, keresetet csinált művészetéből, és az előkelő nobilik házaiban szokott énekelni.
Nevezett évszázad vége felé egy zsidó énekesnő ragadta el csodálatraméltó hangjával a német fejedelmeket és fejedelmi nőket. M a r- cus Brentgen, Marcus Izsák leánya, kinek »rendkivüli hangját« az anhalti herczeg is hallotta és »admirálta«, a nagy választófejedelem kivánságára Berlinbe volt utazandó, hogy — mint a választófejedelem 1609. julius havában az anhalti herczegnek irja — »fenséges szeretett nőnknek énekeljen, és annak jóváhagyásával magát a zenében tovább gyakorolja és tökéletesitse, és rendkivüli hangját művészet és metho dus szerint beosztani és employálni (használni) tanulja.« Kár, hogy ezen első németországi zsidó udvari énekesnő további sorsa felől minden adatot nélkülözünk.
A mult század vége felé nagyobbrészt Berlinben élt énekesnők, Susmann kisasszony és Liepmann asszony felől', kiket Davidson a zsidók polgári állapotának megjavitásáról 1798-ban irt könyvében Levy asszony, Wolff asszony és B o s e r szül. F l i e s s asszony zongoraművésznőkkel együtt emlit, sem tudhatunk meg semmi közelebbi adatokat; elsőrendü nagyságok bizonyára nem lehettek.
Az első zsidónő, ki mint énekesnő szinpadra lépett és a maga idejében ünnepeltetett
Stern Karolina
volt. 1800. április 1o-én született Mainczban; e csalogányvárosban, honnan a Hainefetter nővérek is — a kik egyébiránt nem zsidó eredetüek — származnak. Az első oktatást atyjától nyeré, ki mint kitünő hegedűművész és jeles quartett- hegedűs volt ismeretes; azután a Heidelhof ta- nitványa lőn Mainczban. 1816. október 2o-án lépett fel a trieri nemzeti szinházban először a »Megzavart áldozati ünnep« (Unterbrochenes Opfer- fest) Myrrha szerepében, és teljes sikert aratott. Trierből Düsseldorfba ment, hol megismerkedett a Heine családdal és éneke által annyira elbá- jolá a fiatal Heine Henriket, hogy az a következő versekben megénekelte őt:
Most is él emlékeimben A büvös-bájos hölgyalak ! A mint dala bájlón hangzott, S titkon szivembe lopódzott, Szemeimből könnyár hullott — És nem tudom mit érezék.
Lelkem álomkép fogá el, Vélém, még gyermek vagyok, S ülök csendben mécsvilágnál, Kis szobában, jó anyámnál, Tündérszép regék szavánál; Mig kivül éj van s zúg a szél.
Hangos zürzavaros lárma
Üzé tova álmaim.
Most az ének hogy elhangzott
Hangos tapszúgás viharzott
S végtelen »brávó«-zás hallott;
Az énekesnő meghajolt.
Heine Henriknek a fiatal Stern Karolinához intézett, s »Egy énekesnőhöz« czimzett ezen költeménye volt — fivére, az orosz állam tanácsos Heine Maximilian közlése szerint — az első, mely tőle nyomtatásban megjelent. -Midőn néhány évvel ezelőtt a berlini irók és művészek társasága Heine-ünnepélyt rendezett, jelen volt az a hölgy is, ki először énekelé Tankrédet, és kihez Heine első költeményét intézte volt: Stern Karolina. Gayette-Georgens asszony mutatá be a matrónai szépségében pompázó asszonyt az
ünnepi vendégeknek, kik által örömzajongással fogadtatott,
Stern Karolina, miután néhány hónapot Aachenben töltött, Heine anyjának ajánlatára a stuttgarti udvari szinházhoz szerződött, és ott énekelt 1819-től 1824-ig mint primadonna. 18a5-ben szülővárosa szinházához hivatott meg, de onnan nemsokára eltávozott, hogy egy müncheni meg- hivást fogadjon el, hol Rossini » Tolvaj szarká«- jának (Diebische Elster) Minette szerepében nagy tetszést aratott. Augsburgban és Würz- burgban folytatá művészi pályáját, mint első énekesnő; 1841. április havában azonban végleg megvált a szinpadtól. Utósó szinpadi szereplése donna Elvira szerepében volt »Don Juan«-ban, melyet szintoly bravourral játszott, mint 1816-ban trieri második felléptekor.
Stern Karolina a műértő Hohenzollern- Hechingen fejedelem által udvarába meghivatván, ritka koloraturája és impozáns alakja által támogatott elragadó előadásával igazolá művészi hirnevét, mint opera- és hangverseny- énekesnő. 1855. márczius 15-én egy udvari hangversenyben a »Tankréd« cavatináját énekelé; ez volt utósó nyilvános fellépése. Legtöbb diadalt aratott mint Rozina, a »Sevillai borbély«-ban; mint Elvira, a »Don Juan«-ban; mint Agatha, a »Bűvös vadász«-ban és mint Izabella, az »Ördög Róbert«-ben ; majdnem valamennyi klasszikus
