iránt, a novellisztikus kezelés teljes biztosságával irá meg a »Rachel« czimü életrajzi novellát, mely 1859-ben jelent meg és az »Institut zur Förderung der israelitischen Literatur« által több ezer példányban terjesztetvén, hálás olvasóközönségre talált. Néhány évvel később jelent meg Szántó »Die Neuzeit« czimü hetilapjában »Neigung und Berechnung« (Hajlam és számitás) czimü novellája, és az »Oesterreichische Zeitung«-ban több essay »a théâtre français és drámai müvé.sznői felől«; azonkivül különböző folyóiratokban életrajzi és leiró tartalmu kisebb dolgozatok jelentek meg tőle.
A szinmüirodalommal is többször tett Rahel kisérletet. Irt néhány kisebb vigjátékot és szinmüvet, melyek közül néhány berlini szinpadokon is előadásra került, ezek azonban kevésbé élénk cselekmény, mint szellemes párbeszédek és finom társalgási hang által tünnek ki.
Utósó regénye: »In Banden frei« (Békók közt szabadon) legrégibb és legjobb barátnőjének állitott emlék. Ez a már fentebb is emlitett barátnő Davidson Lina asszony Berlinben, erős szellemi és szilárd jellemü határozott jelleggel biró személyiség; Levin Rahelhez hasonló természet, valamint levelei is gyakran hasonlit- tatnak össze a Raheléivel; kora ifjuságától fogva egész haláláig oly szoros barátság füzé össze Meyer Rahel asszonynyal, minő férfiak között is ritkán, nők között pedig- még- sokkal ritkábban fordul elő. Ő volt az. ki már jó korán irásra serkenté Rahelt, ő maga nélkülözé a tulajdon- képeni alakitó képességet, de szerette gondolatait és érzelmeit rövid aphorisztikus mondatokban kifejezni; e magvas és szellemtől szikrázó kifejezések közül sokat felvett Meyer asszony irataiba. A Davidson asszony jelleme és egyénisége a regényben a Paulina alakjában van érvényesitve.
A »Békók közt szabadon« érdekes jellem- tanulmány, müvelődéstörténeti háttérrel.iEgy zsidó családból származott ifju leány története élénk illusztrácziójává alakul benne annak a haladásnak, melyet a zsidók az elmult század utósó harmada óta a modern müveltség felé, minden irányban tettek ; és feltünteti, hogy az ószövetség hagyományaihoz való szoros ragaszkodás, nem hozza annak követőit semmiféle tekintetben ellenmondásba, a politikai és társadalmi élet legmagasabb követelményeivel szemben sem. Számos lélektanilag érdekes helyzet rajzában van e regénynek főérdeke, mely 1869-ben a már emlitett »Institut zur Förderung der israelitischen Literatur« által adatott ki, és ezzel egyidejüleg külön kiadásban is megjelent (Berlin).
Élete utósó éveit Meyer Rahel asszony Berlinben két ottlakó nagymiveltségü férjes leánya és unokái körében, számos iróval és kiváló egyéniséggel való érintkezésben töké; Mundt, Mühlbach Luiza, Mügge, Gutzkow, Zunz, Bern- stein a »Volkszeitung« szerkesztője, Lehmann J. a » Magazin für die Literatur des Auslandes« szerkesztője, szorgalmas levelezésben állottak vele, vagy ki- és bejártak nála.
Meyer Rahel 1874. február 8-án halt meg. Élete végeig élénk érdeklődéssel viseltetett minden szép iránt s a legmelegebb részvéttel korának minden emberbaráti intézménye iránt; és daczára eszményi irányának, ép gyakorlati érzékkel birt, mely minden gyakorlatilag jeles intézmény iránt a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel volt egybekötve. Hogy unokáiban is felkeltse a gyakorlatiasság iránti érzéket, kevéssel halála előtt tanulságos leirását készité az ismert angol technikus és feltaláló Stephenson fejlődési történetének, mely munka valószinüleg meg fog még nyomtatásban is jelenni.
TANÜGYI ÍRÓNŐK.
A nőkérdés a jelenkor ama legfontosabb kérdései közé tartozik, melyek mindinkább közelednek eredményes megoldásuk felé. Ama magas hivatás érzetében, melylyel mint anyák, s mint az emberi nem nevelőnői birnak, Németország és Anglia egyes tehetséggel és tetterővel megáldott hölgyei már néhány évtized előtt, világos tekintettel felismerték az élet és természet törvényeit, és a »gyönge nem« sajátos képességeit és előnyeit, és a nélkül, hogy a természet által kiszabott körből kilépni akartak, vagy a nőemancipátiónak épen szószólói lettek volna, igyekeztek a leányok jobb neveléséről és gondosabb oktatásáról gondoskodni. Abban a meggyőződésben éltek, hogy e kitüzött czélt csak áta- lános müveltség által lehet elérni.
Ama német nők közül, kik ezt az igyekezetet irásban, szóval és tettel előmozditották, az elsők egyike volt
Goldschmidt Johanna,
szül. S c h w a b e, rokona a sokoldalu képzettséggel biró, londoni GoldschmidtAdélnak; valódi német nő, »a legjobb, legeredetibb, valóban szeretetreméltó asszony«— mint Levin Rahel 1825. augusztus 1o-én Gans Edének irja felőle. Johanna, ki 1806. deczember n-én Bremerloheban Hannoverben született, alig volt hat éves, midőn szülei vele Hamburgba költöztek ; tehetségei, melyeket különösen a zene és ének iránt tanusitott, itt a város legjobb tanitói által képeztetének ki. Atyja gazdag lelki adományokkal biró férfiu, a hamburgi izraelita templom alapitóinak egyike, leányait Kley Ede hitszónok által oktattatá a vallástanban, és igy az ifju lelkekbe a tisztult vallási nézetek alapvonalait tétette le.
Gondtalanul és boldogan teltek el Johanna leányévei. Komolyabb, de nem kevésbé boldogfordulatot vőn élete, midőn 1827-ben Goldschmidt D. Mórral, egy átalán becsült hamburgi kereskedővel egybekelt. Külső szépséggel és lelki tulajdonokkal egyaránt megáldott nyolcz gyermeket látott maga körül felvirulni, kiknek felnevelésére és kiképzésére szentelé magát kizárólagosan.
Csak negyvenes éveiben lépett fel e nagy miveltségü nő, kinek addig eszébe se jutott valamit kinyomatni, mint irónő, még pedig névtelenül ez irattal: »Rebekka és Amália. Levelezés egy zsidónő és egy nemes hölgy között kor- és életkérdések fölött.« (Lipcse 1847.) E levél - cyklus, a túláradó kedély tiszta ömledezése, melyet eredetileg csupán saját benső szükségletének kielégitésére irt, oly állapotokat és összeütközéseket rajzol, melyek, fajdalom, részben még ma is sok ezrek szivében hangos viszhan- got keltenek. A zsidónő kiontja panaszait egy nemes hölgy, a miniszter tolerans leánya előtt, kivel egyik tengeri fürdőben ismerkedett meg, a mellőzés és elnyomatás felett, melyet a zsidóknak akkoriban, nemcsak Hamburgban,, hanem egész Németországban is szenvedniük kellett. Rebekka — ez a panaszkodó zsidónő
