is sokáig, csakhamar el választatván magát tőle. A mult évszázad vége felé Berlinben találjuk őt, hol Veit Dorotheával, Herz Henriettel és másokkal, baráti összeköttetésben állott, szorosabban csatlakozott Genlis asszonyhoz, kinél Herz Henriettel együtt oktatást vett a franczia stilisztikából.
Bernhard-Gad asszony Herz Henriette le- irása szerint, szellemes és igen jólelkü nő volt; mi sem kevésbé mint szép, de fogékony szivvel biró és telve érdeklődéssel az irodalom minden jelensége iránt. Különösen barátságos viszonyban állott Jean Paullal, kivel ifjukori barátnője Schlabrendorf grófnő, a »Levana« szerzőjének rajongó tisztelője által ismerkedett meg és kivel annak h;iláláig, szorgalmas levelezésben állott.
18o2-ben másodszor is férjhez ment; Domeier- hez, a sussexi herczeg magánorvosához ment nőül. Elkisérte férjét portugalli utjában és később Londonban vett maradandó lakást, hol a legkitünőbb irókkal — mint Walter Scott, lord Byron stb. — állott érintkezésben. Még mint Bernhard asszony, gazdag irodalmi tevékenységet fejtett ki, mely nem szoritkozott csupán forditásokra, a franczia és angol nyelvekből, mínők »Die beiden Mutter« Genlis asszonytól (Berlin 1800—1803) »Leucado, Briefe aus Spanien, mit einem Briefe an Herrn Tieck« (Hamburg 1824); eredetit is irt; kisebb-nagyobb költői és prózai -dolgozatokat, melyek lapokban és gyüjteményekben jelentek meg. Legjelentékenyebb munkája egy utleirás, mely 18o3-ban jelent meg e czim alatt: »Briefe wáhrend meines Aufenthalts in England und Portugal.« Irataiban félreismerhe- tetlenül kitünik a természeti szépségek iránti eleven érzék és világos bölcsészeti szellem. Nem ügyetlenül védelmezé már 1798-ban Campe ellenében, nemének képességét és hivatottságát a magasabb szellemi müveltségre és irodalmi működésre. Utósó éveiben még egy németországi utra vállalkozott, és egy »Die Geschwister« (Testvérek) czimü regényen dolgozott, melyet Jean Paul kéziratban helyenkint elolvasott és igen kedvezően itélt meg; de mielőtt bevégezhette volna, utólérte a halál.
UJABB KÖLTŐNÖK.
Sokan az eddig nevezett nők közül, mint Frohberg R., Gad E., Mendelssohn Dorothea és Herz asszony, de különösen Meyer nővérek magukon viselik koruk jellegét: a vallási könnyelmüséget és frivol erkölcsöket. A házasság jelentősége a 18-ik század vége felé és a 19-ik századelején, teljesen semmibe sem vétetett;a megrovandó viszonyok igen gyakoriak valának és mindennek
l
természetes következményei a gyakori elválások voltak. Mint Herz Henriette mondja: érvényes házasságnak csali az olyan tekintetett, melyben a házastársak szelleme és elméje teljes, vagy legalább elegendő megnyugvást talált; a belső- kötés feloldatván, a házastársi viszony a házasságszentségét profanálónak, sőt valóságos concubi- nátussá sülyedettnek tekintetett, Igy nem átallották zsidó nők, a legtekintélyesebb és leggazdagabb családok leányai, a legszentebbet leala caonyitani és az uj müveltséget felvéve, a régi vallást feladni.
Kellemesebb látványt nyujtanak az ujabb kor zsidó költőnői és irónői. Zsidónő létükre elérték a képzettség legmagasabb fokát; és sokan — sőt a legtöbben — kik a szellemi mozgalmakban és a költészet és irodalom előmozditásában részt vevének, részben egészen a vallás szolgálatában állottak, részben pedig az emanczi- páczió előmozditásának szentelék képességeiket.
A német zsidók ujabb költőnőinek egyike :
W arendorff Teréz,
a hamburgi templom alapitása körül sok érdemet szerzett Warendorff József leánya Hamburgban, hol 18o5-ben született és Kley Edének, a hamburgi tnmplom első hitszónokának tanitványa és barátnője. Ö szerzette a legtöbb és legbensőségesebb énekeit a hamburgi izr. énekeskönyvnek, mely szélesebb körben elterjedvén, az uj Izrael köztulajdonává lett. Warendorff Teréz a szerénység és gyöngéd nőiesség mintaképe és a jótékonyság bátor szószólója volt; rajongott a jótékonyságért és mindig egyenlő lelkesedéssel viseltetett minden nagy és nemes iránt. Hajadon maradt; és 1865 szeptember 29-én halt meg Hamburgban.
Warendorff Terézen kivül még W i l d a J e n n y Boroszlóból és S e l i g, szül. W e i l asszony Harderslebenből, járultak egyes énekekkel az emlitett énekeskönyv tartalmához.
Ünnepelt költőnő, ki népének hőseit és hit- sorsosainak szenvedéseit és reményeit szerette kiválóképen megénekelni, volt
Ottenheimer Henriette,
gyöngéd érzelemmel, nemes gondolkozásmóddal és szeretetreméltó tehetséggel megáldott hölgy. 1807-ben — és nem mint gyakran állittatik 1So9-ben — született, szeptember to-én, Stuttgartban. Hat éves korában részleges bénulás érte ; első ifjuságában azonban nem igen szenvedett e fogyatkozása miatt, kitünő szüleinek jósága, nemes tanitói és saját ruganyos természete sokat kiegyenlitettek. Korán benső világára lévén utalva és vak atyjának is felolvasója lévén, tekintete korán és tartósan a világtörténeti eseményekre irányoztatott; népének története különösen lebilincselé figyelmét és ekként életfeladatul tüzte ki magának, tehetségeihez képest hozzájárulni amaz előitélet leküzdéséhez, mely oly kinos teherként nehezült a zsidókra. Már a huszas években irt volt egy nagyobb költeményt : »Sei getreu bis in den Tod« (Légy hű halálig) czim alatt, mely Duller Ede »Deutsches Stammbuchc-jában jelent meg először, 1836-ban és melyben lendületes módon fejezi ki vallása iránti szeretetét. Igyekezetére nézve jellemző az Uhland Lajosnak ajánlott versg}'üjtemény: »Der Kettenschmied, ein Márchentraum« (Stuttgart 1835). Mély érzelem, a vallás fensége és méltósága és követőinek erkölcsi és polgári jólléte iránt, s n jó és tiszta igyekezet legnemesebb heve által lelkesitett meleg kedély nyilatkozik ebben. Nincs benne harag vagy heves indulat, sem beteges ingerlékenység; szelid, szeretettel telt szózat ez, az emberi nem nemesebb érzületeihez intézve, a gyülölet, szeretetlenség és előitéletek legyőzésére ; és mélységes emberi érzelem nyilatkozik benne, mely szeretettel telten felkeresi a hozzá közel eső szenvedéseket és barátságos hangjával vigasztal és gyógyit.
Ottenheimer Henriette sokat irt és verselt, de aránylag keveset nyomatott ki. 1832-ben jelent meg tőle egy kötet »Gedichte« czim alatt
