lelkiismeretét megnyugtatandó, vonakodott vele egybekelni, a hűséget még bűnül rótta fel neki. Ámbár Henriette, az akkori érzelgős és erkölcstelen életnézeteknek megfelelőleg, a két szerelmes megbizottjaként szerepelt, maga iránt mindamellett mindég szigoru volt; férje nyugodtan mosolyogva tekinté a nejének hozott hódolatokat, mert ennek szigoru kötelességérzetében és kedélytisztaságában teljesen megbizhatott.
A Herz-házaspár élete bensőségteljes és csodálatosan egybeszövött volt. A kitünő Herz- nek 1803. január 1g-én 'bekövetkezett halála lesujtó hatással volt az akkor harminczkilencz éves Henriettere nézve; »szüntelenül sirt« és sokáig nem talált nyugalmat. Férje halála után egész kül- és belélete uj fordulatot nyert. Herz, daczára jelentékeny praxisának, nem hagyott hátra vagyont ; özvegye nyugdijra s némi csekély tőke kamataira volt utalva, s a mellett még öreg, csaknem vak anyjáról és hajadon nővéréről is kellett gondoskodnia. Vidámsága eltünt, s a bizonytalan jövőre való kilátás egészen lesujtotta őt. Örömmel fogadá el tehát a nemes kurlandi herczegnőnek Dorotheának, Mendelssohn Mózes tisztelőjének meghivását, hogy legifjabb leányát, a szép Sagan herczegnőt az angol nyelvben oktassa ; — miért aztán — eltekintve az anyagi segélytől — a legfinomabb és legszellemesebb társaság kellemeit élvezé ; itt ismerkedett meg az aristokráczia legmagasabb köreivel és nyeré meg az érdekes Radziwill Luiza herczegnő barátságát.
Hogy csekély jövedelmét fokozza, megtartott magánál egy majnamelletti Frankfurtból való ifjut, Baruch Lajost, ki tanulás czéljából Berlinben tartózkodott és férjenek adatott volt át nevelés végett. Baruch, a később oly hiressé vált Börne elandalogta idejét, álmodozó semmittevésnek élt, mindenki által kénye::tetteté magát és — belészeretett szeretetreméltó háziasszonyába, ki huszonkét évvel volt idősebb ő nála. Midőn Henriette nem csekély ijedelmére, értesült e szerelem felől és midőn észrevevé, hogy a fiatal rajongó öngyilkossági eszmékkel tépelődik, el- távolitotta őt házából. Csak később tudta Baruch Henriettet igazán méltányolni; és élte fogytáig benső barátsággal viseltetett iránta.
Komor és gondteljes volt Henriette állapota, melybe lassankint belejutott. A kis nyugdij, melyben az özvegyek pénztárából részesült, a Poroszországra nézve oly végzetes 18o6-ik évben nem fizettetett ki; kis tőkéjének kamatjai nem folytak be; a mellett szeretett hazájának, melylyel együtt szenvedett, függetlensége veszélyben forgott; barátai részint távol valának, részint szintén kellemetlen vagyoni körülmények közé jutottak. Dohna-Schlobitten Sándor gróf, házának régi barátja, tisztességes házassági ajánwfl
latot tett neki; de vissza kellett utasitania, mert mig szigoru vallásosságu anyja élt, nem határozhatta rá magát, hogy vallását elhagyja. Ugyanezen okból kellett lemondania a Delbrück által ajánlott fényes állomásról, a Charlotte herczegnő — későbbi orosz császárné nevelőnője lehetni.
A legvégsőbb szükség által kényszeritve, elhatározá^ külföldön keresni alkalmazást. A fiatal Campan Henry, akkori postakezelési főnök által Campan asszonyhoz, a Maison de St. Cyr igazgatónőjéhez fordult, s ez késznek is nyilatkozott Murat Joachim — Napoleon sógora és később nápolyi király — unokahugának nevelését reábizni; de ezen terv is meghiusult a névés vallásváltoztatás feltétele miatt, mely ellen Henriette önbecsérzete fellázadt.
Henriette elhagyta Berlint; néhány hóig Rügenen és férjes nővérénél Prenzlauban élt, de aztán visszatért szülővárosába, hol időközben megjavultak a viszonyok.
A tavaszon meghalt vak, koros anyja, kinek addig szerető leányaként állott oldala mellett és akkor Henriette, ki a vallást öltöny gyanánt tekinté, melyet divat szerint lehet változtatni, 1817. juniusában Schleiermacher által rábeszélve, hátat forditott hitének.
Herz Henriette nem csupán impozáns jelenség volt, hanem, mint már emlittetett, tudós nőnek is tartatott. Jean Paul a »nagy tudós asz-
szony«-nak nevezé és Frank bécsi orvos igy jellemzé őt: »tudós, pedantéria nélkül.« Irni, keveset irt; két általa szerzett novellát, melyek egyike még az élesen biráló Mendelssohn Do- rothea tetszését is megnyeré, halála előtt meg- semmisitett. Az általa hátrahagyott egyedüli két irodalmi termék, két angol utazási leirás német forditása volt, melyeket Schleiermacher revideált ; az egyik Mungo Park: »Utazás Afrika belsejébe 1795—1797«, a másik az ifjabb Wald : »Utazas Északamerika Egyesült Államaiban « czimü munkája.
Henriette öregkora nem volt gondoktól mentt. A társaságok, melyek ezelőtt, mig férje élt, oly nagy számban látogaták salonját, mindinkább elmaradoztak tőle. »Ha most oly gazdag és előkelő volnék, a minő szép voltam hajdan«, sohajtá gyakran, »nem volnék ily elhagyatott, hanem átalánosan ünnepelnének mostan is.«
Legfájdalmasabb volt rá nézve, hogy már nem gyakorolhatott annyi jótékonyságot és nem tehetett annyit a közjó érdekében, mint hajdan. Mi mindent nem tett a szabadságharczoknak Németországra nézve oly végzetteljes éveiben ! Midőn pénzt már nem adhatott, a szegény katonáknak élelmet adott és vagyontalan leányokat tanitott, kiknek aztán nevelőnői állomást szerzett. Ez által oly népszerüvé vált, hogy egyszer egy cselédleány azzal jött kertecskéjébe: »Itt lakik-e Hefz udvari tanácsosné, ki a leányokat bérbe adja?«
Ez az ifjukorában oly ünnepelt szépség, öregkorában szükséggel küzködött. Betegeske- dése sok költséget okozott neki, melyek nem állottak bevételeivel arányban. Midőn hű barátja, Humboldt Sándor értesült körülményei felől, barátnője érdekében IV. Frigyes Vilmos porosz királyhoz fordult, ki mint gyermek, nevelője, Delbrück által bevezettetett volt a Herz-féle házhoz és az első természettani kisérleteket is ott látta.
A király azonnal késznek nyilatkozott »azon nőnek, ki a mig tehette, oly tevékenyen munkálkodott a közjó érdekében« — aggkoráról gondoskodni. »A teljesités gyöngéd és kiméletes módja«, mint Henriette életleirója magát kifejezi, »jóval felül emeli az adomány becsét annak pecuniáris értéke fölé.« Egy Müller kabinettanácsoshoz intézett kéziratban a király kijelenti, hogy: Mivel Herz udvari tanácsosné, kinek nevét még zsenge gyermekkorában a legnagyobb tisztelettel hallá emliteni, maga mit sem kérelmezett és egyátalában ennek tudta nélkül történt az egész dolog, jónak látná, hogy ne intéz- tetnék hozzá magához kabinetrendelet az adományozást illetőleg, hanem az egész ügy inkább a Humboldt ur közbenjárásának igénybevételével intéztetnék el. Igy nyert az aggnő jelenté
