E kettőnél jóval kiválóbbak valának Asca- relli Debora és Gopia Sullam Sára.
Ascarelli Debora
születésére nézve római nő, mint a nagy tekintélyben álló Ascarelli Giuseppi neje Velenczében élt. Egyenlő mértékben birván a héber és olasz nyelvet, igen ékes versezetben leforditotta a zsidó Dantenek nevezett Rieti Mózes héber hym- nusait, még pedig »terze rime«-be e czim alatt »Il Tempio« olaszra; valamint Bachia Ibu Ba- kuda spanyol rabbinus egy nagyobb vallási költeményét, az »emlékeztetés«-t, mely a spanyol- portugall zsidók engesztelésnapi rituáléjába van beleillesztve; továbbá rabbi Nissim nagy bünbánó imáját, melyet 1686-ban Miguel, vagyis de Barrios Daniel Lévi spanyol költő spanyol nyelvre is leforditott. Ascarelli Debóra e különböző forditásai 16o9-ben nyomattak ki Velenczében és della Rocca Dávid által a költőnőnek — talán nem is egészen ennek tudta nélkül — ezen igen sajátos fordulattal ajánltattak: »a hivőt sajátjából elégiteni ki egészen uj dolog.« Egy olasz zsidó költő, czélzással ama diadalmi jelvényekre, melyeket a zsidó hitet elhagyott Lévi Róza megénekelt, igy ir Debóráról: »Más hadd daloljon nagy diadaljelvényeket, te csak népednek dicsőségét hirdeted, t
Ascarelli Debórának egyik ifjabb kortárs nője volt a szellemben és bájban tündöklő
Sullam Copia Sára.
Sára a 16-ik század vége felé Velenczében született. Atyja, Coppio Simon, ez ép annyira tisztelt és jómódú, mint kiváló képzettségű férfiu — ugyanaz, kit a tudós és szabadelvű velenczei rabbinus, Modena Leon 16O2-ben megjelent szó- noklatgyüjteményének előszavában, melyet Coppio Mózeshez, Simon fivéréhez intézett, tisztelettel emlit — szeretetteljes és a lehető leggondosabb nevelésben részesité dúsan megáldott leányát. És nem is csalatkozott belé helyezett reményeiben. Sára beszélt és irt olaszul és spanyolul; értett latinul, sőt görögül is annyira, hogy a római és görög klasszikusokat eredetiben olvas- hatá és a héber nyelvben is oly jártassággal birt, hogy eredeti szövegben olvashatta a szentirást. Költői tehetsége korán kifejlett; fiatal leánykorában már olyan költeményeket irt, melyek bátran kiállhaták a birálatot. Barátságos megnyerő modora, átható éles esze, s a mellett rendkivüli szépsége és szerénysége a ghettó büszkeségévé tevék Sárát és felkelték mindazok bámulatat, kik látták és vele megismerkedtek.
Súlyos csapás érte az alig hajadonná serdült leányt atyja halála által, ki hosszas ideig szenvedvén köszvényes és másféle bántalmakban,
1606 augusztus havában szenvedéseinek áldozata lett. Halála után Sára minden férfiu-támasz nélkül maradt, rajongó imádók és bigott barátnők által környezve, kik hizelgések és kedveskedések által atyái hitétől eltávolitani igyekeztek őt. Ezért anyja, Coppia Rahel, az 1614-ik év kezdetén elhatározá őt Sullatn Jakabhoz, egy szeretetreméltó, jómódu és képzett velenczei ifjuhoz adni nőül; azon Sullam Mózes fivéréhez, kinek a jeles mantuai zenemüvész és zeneszerző Rossi Salamon 162o-ban Velenczében megjelent és Modena Leon ajánlatával ellátott zenemüvét ajánlotta volt. Erényes és nemes vala Sára a szülői háznál, s a legerényesebb és legszeretőbb feleség is lett belőle.
Boldogan és megelégedetten élt családja körében mindaddig, mignem egy szellemileg bágyadt és beteges keresztény költő tolakodása által, ha családi boldogsága, nem is, de kedélynyugalma megzavartatott.
A génuai Cebá Ansaldo — ez volt a bigott költő neve — ki a diplomácziai pályát, melyen nem igen aratott sikert, a papi öltönynyel cserélte fel és azután csendes visszavonultságban a tudománynak és költészetnek élt, 1615-ben egy uj époszszal lépett fel, melynek tárgyát azon kor irányához képest a bibliai történelemből merité. Ezen »Eszther« czimű éposz, mely ámbár fölötte mesterkélt vala, mindamellett nem volt minden lendületesség hijával, megjelenésekor egyfelől heves birálgatásokkal, más oldalról azonban túlzott dicséretekkel fogadtatott. Sullam Sára a Cebá-féle éposz legőszintébb bámulói közé tartozott. Azon tényt, hogy egy keresztény költő, egy lelkész, a zsidó nemzet egy hősnőjét dicsőité, a zsidóságnak hozott hódolatnyilvánitás- nak tekinté ; »Eszther« elragadtatással tölté el népe és vallása iránti szeretettel teljes szivét. Lelkesültségében nem állhatott ellent azon vágyának, hogy az előtte teljesen ismeretlen költőnek kifejezze a feletti örömét, hogy egy zsidónőt választott éposza hősnőjéül; és igy az akkor 53 éves Cebához egy levelet intézett, melyben tudatá vele, hogy: »e költeményt nem hagyja el magától soha, éjjel fejpárnája alá helyezi, hogy felébredésekor megint olvashassa.«
Alig olvasá el Cebá a zsidónő hálától áradozó levelét, hatalmasan megragadá lelkét az a gondolat, hogy e szép lelket az ég számára fogja megnyerni. Mindjárt 1618 május 19-ikéről kelt első levelében arra kérte Sárát, hogy folytassa e rá nézve oly boldogitó levelezést, de egyszersmind vegye fontolóra, mit Eszther királyné az éposz 19-ik énekében mond és hagyja el eddigi utját. Sára röviden és velősen válaszolt, ezt irva neki:
Bárki is feladja régi utját másért, Keservesen lakol ez önámitásért.
Cebá és Sullam Sára között erre levélváltás kezdődött, mely teljes négy évig tartott és melyet maga a költő bocsátott közre néhány hónappal halála előtt. Sajnos, hogy csak Cebá levelei maradtak fenn és nem a Sáráé is; ezek az in- quiziczió ébersége miatt soha sem jelenhettek meg nyomtatásban.
Minél kevesebb kilátása mutatkozott a papi költőnek már kezdettől fogva a szép zsidónő megtérithetésére, annál inkább fokozódott buzgalma egész a szenvedélyességig. Hogy ennyire jutott a dolog, annak mindenesetre és nem csekély mértékben maga Sára is oka volt. A helyett, hogy megszakitotta volna a levelezést, mihelyt észrevevé a buzgólkodó költő szándékát, nem minden hiuságtól ment1en, tovább is fenntartotta e viszonyt, mely bármily ártatlan volt is különben, később igen sok bánatos éjszakát szerzett neki.
Könnyen felfogható, sőt megbocsátható, hogy Cebá e jeles zsidónőt, kit szenvedő állapota miatt saját szemeivel nem láthatott, legalább régi hű szolgája: Marco szemei által ohajtotta látni, ki ifjukorától fogva mellette élt és kit legben- sőbb érzelmei bizalmasává tett. 1618 november havában Sára igen szép kézi munkát küldött neki emlékül: egy kis pipereszekrénykét, melyen az ember legfőbb erényei, egy általa készitett festményben valának jelképezve. E f1gyelem vi
