nő. A beiersdorfi rabbinusnak, Hamel Mózesnek neje volt, és férje halála után zsidó német nyelven egy 187 lapra terjedő és hét kis könyvecskéből álló kinyomatlanul maradt történelmi munkát irt, melyet unokája Hamel Chain a későbbi idők nemzedékei üdvére és javára »szórul-szóra« letisztázott. Ezen, a párizsi nemzeti könyvtárban kéziratban őrzött történelmi munkából, mely érdekes közleményeket tartalmaz kora és a többi között az ál-messiás Zewi Sabbatai felől; közöljük mutatványképen a bevezetést, melyben a szerzőnő ifjukorának történetét adja elő. Eredeti irmodorát, a mennyire lehetséges volt, megtartottuk.
»Születésem, ugy gondolom 54O7-ik, vagyis 1647-ik évben történt, a mikor drága jámbor anyám a nagy Isten segedelmével és irgalmából világra hozott; és ámbár boldog emlékezetü chachamjaink(bölcseink)azt mondák, hogy : »Jobb volna, ha az ember meg sem teremtetett volna, mintsem, hogy megteremtetett«, mivel az embernek olyannyit kell e bűnös világban szenvednie, mégis köszönetet és hálát mondok teremtőmnek, a miért az ő akarata és tetszése szerint megalkotott, és arra kérem a nagy, jóságos Istent, hogy mivel már megteremtett, az ő szent akarata szerint, vegyen hát szentséges oltalmába engem.
Valaki éhesen tért be atyámnak házába, jóllakottan távozott el onnan. Gyermekeit atyám,
fiait ugy, mint leányait NüjH '1221 tí'űfcH 'nei, azaz istenes és világias dolgokban oktattatá. Én Hamburgban születtem, de mint kedves szülőimtől és másoktól is hallám, még nem voltam három éves, midőn minden bar Jisrelim (izraeliták) kiüzetének Hamburgból és mindannyioknak Altonába kellett költözniük, mely város a dán király tulajdona, és melyben Istennek hála, jó védelemben részesülnek. Altona alig negyedórányira fekszik Hamburgtól. Altonában lakott egy-néhány zsidó, körülbelől huszonöt család, és volt ott zsinagógánk és temetőnk is ; e szerint egy ideig Altonában laktunk, és végre kieszközöltük (TtfllPö- voltuk) Hamburgban, hogy az altonai izraeliták utleveleket nyernének, melyekkel a városba bejuthattak és ottan kereskedést üzhettek. Minden utlevél négy hétig volt érvényes; a hamburgi uralkodó polgármestertől kapták azokat és mindenik egy hágárba (aranyba ?) került. És mikor az utlevél lejárt, megint másikat kellett váltani; hanem a négy hétből sokszor nyolcz is lett, mivel az emberek összeköttetésben állottak a polgármesterrel, vagy a hivatalnokokkal. Az embereknek nebich (sajnos) igen nehezükre esett, mert minden élelmüket a városban kellett keresniök, és különösen azoknak, kik szegények és szükölködők valának. Némelyek gyakran be mertek utlevél nélkül is lopózkodni a városba, de ha aztán a hivatalnokok által rajtakapattak, bezárták őket, és akkor aztán sok pénzbe és fáradozásba került, mig ki lehetett őket szabaditani. Korán reggel, mihelyt szegények a templomból kijöttek, bemenének a városba és este felé, mikor már be akarták a kaput zárni, megint visszamentek Altonába. És a mikor kiin- dulának, gyakran nem vala életük biztonságban rosz emberek és az olyas csőcselék gonoszsága miatt, ugy, hogy minden asszony hálát adott Istennek, ha férjét épen és egésségesen láthatta viszont otthonában. Negyven család se volt akkortájt azokkal együtt, kik Hamburgból jövének Altonába és nem is voltak akkoriban nagy D'Tíí-'J? (gazdagok), de mindannyi0k tisztességesen megélhetett. A leggazdagabb emberek voltak akkoriban : bold. Fürst Chaim birt 10.000 birodalmi tallérral, boldogult apám birt 8000 birod. tallérral, mások 6ooo-el és olyanok is, kik 2000 birod. tallérral birtak, hanem igen tisztességesen éltek és nagy !"!2Pű' "UN2 (szeretetben és bensőség- ben) éltek egymással; jobban éltek az akkori időkben, mint a mostani nemzedékek, midőn a gazdag emberek oly telhetetlenek, és erre mondjunk áment.«
OLASZ KÖLTŐNÖK.
Az olaszországi zsidók a miveltségnek sokkal magasabb fokán állottak, mint a németországiak. Petrarca, Dante és Tasso hazájában az átalanos miveltség hatalmas befolyást gyakorolt az egyetemes népéletre és igy a zsidókra is. Olaszországban, de különösen Velenczében, hol — a rómait kivéve — az iberiai félsziget legnagyobb zsidó hitközsége létezett, a középkorban a zsidók, daczára némely politikai megszoritásoknak, viruló jólétben éltek. Nekik is meg volt ugyan ghettójuk, a szép fekvésü »spina lunga«, mely még ma is »giudeccá«-nak neveztetik, de a társadalomból nem voltak kizárva, sőt inkább üzleti és irodalmi összeköttetésben állottak keresztény polgártársaikkal. Oly férfiak : mint Modena Leon, Luzzatto Simonde, de Sommi Juda és több mások, szintoly jártasok valának a latin és olasz nyelvekben, mint a héberben és olasz irataik keresztények és zsidók által egyaránt olvastattak és becsben tartattak. De nemcsak a tudomány és költészet, hanem az ének- és zenemüvészet is mindig szeretetteljes ápolásban részesült náluk; a nobilik gyönyörrel hallgaták a zsidónők énekét és a keresztény ifjuság, a legmagasabb ne mességtől le a polgárságig, szorgalmasan láto- gatá a »giudecca«-beli énekiskolákat, mignem 1443-ban börtön- és pénzbeli büntetés terhe alatt megtiltatott a zsidóknak ének- és zeneiskoláikban keresztényeket oktatni, mely törvény később gyakran megujittatott. Attól tartottak, hogy a zsidók a művészet által a zsidó hit felvételére csábithatnák a keresztény ifjakat és hajadonokat.
Itt is léteztek zsidónők, kik otthonosak lé vén népük költészetében, valamint azon népében is, melynek közepette éltek, Olaszhon múzsafiai által tehetséges költőnők gyanánt ünnepeltettek.
Az első zsidónőnek, ki az olasz költészettel foglalkozott,
Lévi Perotti Giustina
mondatik Sassoferratóból. A 14-ik század közepe táján élt. Egyéb nem maradt tőle ránk, mint egy sonett, melyet Petrarcához intézett, s mely a a nagy költő által a legszivélyesebb modorban viszonoztatott.
Egy másik olasz költőnő
Lévi Róza.
Ez 1571-ben Velenczében élt és talán rokona volt ama Lévi Ábrahámnak, kinél Torquato Tasso 1570. márczius 2-án atyjától öröklött kardját és egyéb holmiját csekély összegért elzálo- gositá. Lévi Rózától, ki a zsidó hitet később megtagadta, egy kis sonett maradt meg, melyet Luigi Grotto dicsérőleg emlit.
