tagja. Atyja r. Simon ben Gamaliel, belátásteljes és helyes itélettel biró férfiu volt, mit még politikai ellenfele Flavius Josephus is készségesen elismer felőle; a jeruzsálemi nagy tanács élén állott, és ama buzgalmáért, melyet hazája függetlensége érdekében kifejtett, életével lakolt. Salom Imma fivére, r. Gamaliel, ki lakhelye után Jabnei vagy Jamnai Gamalielnek neveztetett, több évtizeden át viselé a synedrion elnök magas méltóságát. Nénje, atyjának nővére, kinek neve ismeretlen előttünk, szellemes s a törvényekben sem járatlan asszony vala, ki midőn egykor egy császár — mások szerint egy zsidó keresztény — atyja, Gamaliel előtt azon istenkáromló megjegyzést tevé, hogy Isten ellopta az Ádám oldalbordáját, hogy asszonyt alkosson belőle, magára vállalta a vitatkozást és meggyőző módon vitte azt. Azt adta elő, hogy az elmult éjjelen tolvajok törtek be hozzá és elloptak egy ezüst kelyhet tőle, helyette azonban egy arany kelyhet hagytak ott. — Ilyen tolvajokat — vélé az istenkáromló — akár minden nap is el lehet fogadni. — »Nos tehát«, folytatá a nő, »Isten elvevé Ádámtól a bordát, hogy helyébe az asszonyban hű élettársat adjon neki.«
Salom Imma rabbi Eliézernek, egy vagyonos földmüvelő fiának lett neje, ki már 22 éves volt, midőn a csöndes mezei foglalkozást s az apai házat a tanodával cserélte fel, és oly szor-
Zs1dó nők. I. II
galommal szentelé magát a tanulmányozásnak, hogy képes lett Lyddában és később Caesareá- ban tantermeket nyitni, és sok száz tanitványt maga köré gyüjteni.
E szellemes nő a patriárka család körében uralkodó finom világi modort a rendkivüli müveltséggel egy esité. Vendégszerető házát gyakran látogató mivelt zsidó keresztényekkel társalkodoit — többek között Jacobussal is, — és minden, mit felőle tudunk, arra mutat, hogy jártas volt a zsidó törvénytanokban is. Közvetlen közelében egy bölcsészeti képzettséggel biró jogtudós lakott a zsidó keresztények szektájából, ki elég érdemetlenül a megvesztegethetlenség hirében állott. Azért-e, hogy leálarczozza, vagy, hogy egy fivére ellen folytatott örökösödési perben a maga részére megnyerje, csak hogy valamely nap egy arany gyertyatartót nyujtott át Salom Imma neki, és egyszersmind azon kérdést intézte hozzá, hogy nincs-e neki joga fivérével osztozni az apai örökségen.
»Minden esetre osztoznotok kell«, hangzott a válasz.
»De a Mózes törvénye szerint« felelt Salom Imma, »a leány nem örökölhet, ha van fiu életben.«
»Mióta templomotok leromboltatásával elveszitettétek állami önállóságotokat« — hangzott az itélet, »a Mózes törvénye hatálytalanná vált és uj tan adatott nektek: az evangelium, mely igy szól: Fiu és leány egyenlő joggal birnak az öröklésre.«
Másnap Gamaliel egy szamarat vitt a »meg- vesztegethetetlen« birónak ajándokul, hogy semmisitse meg a rá nézve kedvezőtlen itéletet. Ekkor igy szólt a biró Gamalielhez és szintén jelen volt nővéréhez: »Nézzétek mi van tovább az evangeliumban : »En nem azért jöttem, hogy meg- döntsem Mózes tanát, hanem hogy teljesitsem azt.« Pedig ez nem ád a leányoknak öröklési jogot a fiák mellett.«
»Itéleted ugy világit mint egy gyertyatartó!« mondá Salom Imma, az általa adott ajándékra czélozva.
»Igen, de eljött a szamár, feldöntötte a gyertyatartót, s a világosságot eloltotta« ; felelt r. Gamaliel mosolyogva.
Erőszakolta-e Salom Imma az örökségi pert fivére ellen, nem tudni; de a testvéries egyetértés huzamosabb időre meg volt zavarva közöttük. R. Eliézer egyszer igaznak elismert véleményéhez ragaszkodva, semmiféle fensőbbséget el nem akart ismerni, ugy hogy sógora a zsidóság egységének fentartása érdekében kényszerülve volt őt — bár szive mélyéből ellenére volt azt tenni — excommunicatió alá vetni. Minő megbánlás egy gyöngéd érzelmü női szivre nézve! Olyannyira felindult a férje ellen elkövetett sérelem miatt, hogy meg nem engedé emennek a naponkinti bünbánó ima elmondását ezentul. Midőn egy napon észrevevé, hogy férje mégis elmondá e könyörgést, e szavakkal támadt reá: »Megölted fivéremet!« És csakugyan nemsokára küldött érkezett, ki fivére halálhirét hozá. Salom Imma megkérdeztetvén férje által, hogy honnan értesült fivére halála felől, azt felelé: »Nagyatyám házánál hallottam, hogy ha minden mennyei kapu zárva volna is, azon kapuk, melyeken az elnyomottak imái szállanak fel, soha sem zárulnak be.«
Salom Imma egész aggkoráig boldogságban és viruló jóllétben élt. Gyermekei is ritka szépségüek valának.
Nem válik neki egyébiránt dicsőségére, hogy épen az ő férje volt az, ki nem csak, hogy a női képzettséget kárhoztató ezt az elvet ki- mondá: »Ki a törvény ismeretére tanitja leányát, mintegy hittagadásra tanitja« ; de azonkivül leküzdhetetlen ellenszenvvel viseltetett a tudós nők iránt, annyira, hogy szóba sem akart velük állani. Egy tudós matróna egyszer arra kérte őt, magyarázná meg Izraelnek az arany borjuval elkövetett vétek és az azt követő büntetések között való aránytalanság okát; de ő nyersen eluta- sitá e szavakkal: »Rokka való az asszonynak« ; és midőn fia Hyrkánosz figyelmezteté a kárra, melyet a sértett asszony a 300 mérték gabnából álló tized megvonása által okozhat neki, haragosan azt felelte »Tűz emészsze inkább a tant, sem minthogy az asszonyok köztulajdonává váljék!c
Egy nem kevésbé szellemes, de elbizakodott és szenvedélyes nő lép elénk
C h o m a
személyében. Choma a gazdag rabbi Chizdának volt leánya, ki a Kafriban létezett tankollegium elnöke volt és a szerencse különös kedvezésében részesült: hatvan lakodalmat ünnepelt házában és késő aggkorában bekövetkezett haláláig egyetlen családtagot se veszitett.
Choma elbizakodottsága már kora ifjuságában mutatkozott. Midőn atyjánál egyszer két legjelesebb tanitványa, Raba és Rami — Chama fia — vendégségen volt, az apa tréfából azt kérdezé leányától, melyiket akarná e kettő közül férjül; mire ő röviden ennyit válaszolt: *Mind a kettőt.« Csakhamar nőül is ment nevezett Ramihoz, nővére férjének, Ukbának fivéréhez, kitől azonban — mivel házasságuk gyermektelen maradt — elválasztatá magát; és miután tiz évig viselé az özvegyi fátyolt, kezét az aközben özvegygyé lett és általa forrón szeretett gazdag és éles elméjű Rabának nyujtá Ma- chuzában, ki a legfelsőbb zsidó biróság elnöki méltóságát viselé.
