sírásom szavait.” Midőn pedig Saul haragjától s bosszújától félt, mily alázatosan és töredelmesen esedezett Isten segedelméért:[1] „Isten! a te nevedben szabadíts meg engem, és a te erődben ítélj meg engem;” és mégis ugyanazon zsoltárban vidáman és bizalommal hozzátevé:[2] „íme; az Isten segít engem és az Úr oltalmazója lelkemnek.” A ki tehát az imához folyamodik, hittel és reménynyel vértezve járuljon atyjához, az Istenhez s legkevésbé se kétkedjék, hogy, a mire szüksége van, megnyerheti.
IV. Mily értelemben használtatik itt végül az „Amen” szócska és a misében annak kimondása miért tartatik fönn a papnak?
Az Úr imádságának ezen utolsó szavában „Amen” úgy szólván némi magvai foglaltatnak azon okoknak és gondolatoknak, melyekről szólottunk. Ugyanis oly gyakori volt az Üdvözítő ajkain e zsidó szó, miképp tetszett a Szentléleknek, hogy Isten egyházában föntartassék; mely szónak némileg ez az értelme: „Tudd meg, hogy imád meghallgattatott;” mert olyforma értelme van, mintha Isten válaszolna és jó reménynyel bocsátaná el azt, ki, a mit kíván, imádságával megnyerte. Ezen értelmezést megerősítette Isten egyházának folytonos szokása, mely a szent miseáldozatban, midőn az Úr imádsága mondatik, nem az oltárszolgákra; – kiknek e szavakat: „szabadíts meg a gonosztól,” mondaniok kell, – bízta az „Amen” szócska kimondását, hanem magának az áldozópapnak tartotta fenn, ki, mint tolmács, Isten és az emberek között, felel a népnek, hogy Isten az imát meghallgatta.
V. Miért mondja az „Ament” más imádságokban az oltárszolga, ebben pedig az áldozópap?
De e szokás nem közös minden imával, minthogy t. i. a többiben a szolgák tiszte „Ament” felelni; hanem az Úr imádságának tulajdon sajátsága. Mert más imákban csak beleegyezést és óhajtást jelent; ebben felelet, hogy Isten az imádkozó kérését meghallgatta.
VI. Az „Amen” szó különféleképpen magyaráztatik.
Az „Amen” szót különféleképpen magyarázzák. A hetven
