a ki nem tolvaj, az alkalom azzá teszi. Ezeket gonosz véleményüktől azzal kell eltéríteni: hogy a gonosz kívánságoknak ellen kell állani. Mert ha mindent tettleg véghez kellene vinni, a mire az erős vágy ösztönöz: akkor a bűnöknek és gonosz tetteknek sem vége sem hossza nem volna soha. Fölötte utálatos tehát azon mentség, vagy inkább a legnagyobb zabolátlanság és igazságtalanság bevallása. Mert a ki azt mondja, hogy azért nem vétkezik, mivel nincsen alkalma a vétkezésre, mintegy bevallja, hogy minden kínálkozó alkalommal kész vétkezni. Mások azt mondják, hogy bosszúból lopnak, mivel rajtok is ugyanazon igazságtalanságot követték el; ezeknek így kell válaszolni: először senkinek sem szabad bosszút állani; azután senki sem lehet bíró saját ügyében; és még kevésbé szabad másokat büntetni azokért, a miket nem ők követtek el.
XXV. Mit kell azoknak mondani, kik azért lopnak, hogy adósságaiktól szabaduljanak?
Végre némelyek eléggé kimentve és igazolva hiszik a lopást azáltal, hogy adóssággal lévén terhelve, különben attól meg nem szabadulhatnak, hacsak a lopottal nem törlesztik; ezeknek meg kell mutatni, hogy nincsen súlyosabb adósság és a mely inkább nyomja ez emberiséget, mint azon adósság, melyről az Úr imádságában naponként megemlékezünk:[1] „Bocsásd meg nekünk a mi vétkeinket” (a latinban: adósságainkat); azért a legnagyobb esztelenség az, ha valaki többel akar tartozni az Istennek, vagyis a bűnöket szaporítani azért, hogy, a mivel az embereknek tartozik, letörleszsze; és kisebb baj börtönbe vettetni, mint a pokol örök kínaira kárhoztattatni: sokkal nagyobb rossz Isten, mint az emberek által ítéltetni el; továbbá, hogy könyörögve Isten segedelme s kegyességéhez kell fordulniok, kitől, a mire szükségük van, megnyerhetik. Vannak még másféle mentségek is, melyekre az értelmes és kötelességükben szorgalmasan eljáró plébánosok könnyen megfelelhetnek, hogy végre a nép jó cselekedetekben állhatatos legyen.
- ↑ Mát. 6, 12.
