XXII. Az Isten nem semmisíti meg kormányzása által a másodrendű okok hatását.
Az Isten az ő gondviselése által nemcsak fenntart és kormányoz minden létezőt, hanem azokat, a mik mozognak és működnek, a belső erő által mozgásra és működésre úgy sarkalja, hogy a másodrendű okok hatását nem gátolja, hanem megelőzi; mert az ő legtitkossabb ereje kiterjed minden egyesre, és mint a bölcs bizonyítja: „Elér a végtől végig erősen, és mindent kellemesen elrendez”.[1] Ezért mondotta az apostol, midőn az athenabelieknek az Istent hirdette, kit ismeretlenül tiszteltek: „Az Isten egyikünktől sincs messze; mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk”.[2]
XXIII. A világ teremtését nem kell egyedül az Atyának tulajdonítani.
És ezek az első hitágazat magyarázatára elegendők, ha még azt is emlékezetbe hozzuk, hogy a teremtés műve a szent és oszolhatlan Háromság minden személyével közös. Mert e helyen az apostolok tanítása szerint az Atyáról valljuk,[3] hogy ő a mennynek és a földnek teremtője; a szentirásban olvassuk a Fiúról:[4] „Mindenek ő általa lettek;” s a Szentlélekről[5] „És az Isten lelke lebeg vala a vizek fölött”, és másutt:[6] „Az Ur igéje által erősittettek meg az egek; és szája lélekzete által azok minden ereje”.
III. FEJEZET.
Az apostoli hitvallásnak második ágazatáról.
És Jézus Krisztusban, ö egy fiában, mi Urunkban.
I. A második ágazatról és megváltásának hasznáról.
Hogy csodálatos és fölötte bőséges ama haszon, mely az ezen ágazatból való hitből és annak megváltásából az emberi
