négylábúak és csuszó-mászók képmásával cserélték föl; mert mindezeket Isten gyanánt tisztelték, midőn képeiket fölállították. Azért a zsidók, kik a borjú alakja előtt kiáltozák:[1] „Ezek a te isteneid, Israel, kik téged kihoztak Egyiptom földéről”, bálványimádóknak neveztettek, mivel „dicsőségüket[2] a szénaevő borjú hasonmásával felcserélték”.
XIX. Mi az értelme a parancs ezen utolsó részének?
Midőn az Ur az idegen intenek tiszteletét megtiltotta, hogy a bálványozást egészen eltörölje, az istenség képének érczből öntését, vagy bármely anyagból való készítését eltiltotta; erről szól Izaiás,[3] a midőn azt mondja: „Kihez teszitek hasonlóvá az Istent, vagy micsoda képmást állitatok neki?” Hogy pedig e parancsnak ez az értelme, a szent atyák iratain kivid, kik ezt igy magyarázzák, miként a hetedik zsinat kijelentette, eléggé kitetszik Mózes V. könyvének[4] azon szavaiból, midőn Mózes a népet a bálványimádástól elvonni akarja és szól: „Nem láttatok semmi hasonlatosságot az napon, melyen nektek az Ur szólott Hóreben a tűz közepéből”. A mit azért mondott a legbővebb törvényhozó, nehogy valamely hiba által tévútra vezettetve, az istenség alakját készítsék s az Isten iránt való köteles tiszteletet teremtménynek tulajdonítsák.
XX. E parancsot nem szegik meg, a kik a Szentháromság személyeit ábrázolják.
Mindazáltal nem kell gondolni, hogy a vallás s az Isten törvénye ellen vétkezik, a ki a Szentháromság valamely személyét, kik mind az ó, mind az uj szövetségben megjelentek, bizonyos jelekkel ábrázolja; mert senki sem oly tudatlan, hogy azt higyje, hogy ama kép az istenséget kifejezi; hanem fejtse ki a lelkipásztor, hogy azok némely tulajdonságot vagy cselekményt jelölnek, melyeket Istennek tulajdonítunk, például, midőn Dánielnél[5] „az ős öreg trónon ülve festetik, ki előtt a könyvek felnyittatának”, ez Isten örökkévalóságát s végtelen bölcsességét jelenti.
