gyónást; igy például, midőn sz. Ágoston mondja:[1] „A gyónás az, mely a titkos betegségét a bocsánat reményében felfödi”; és szent Gergely:[2] „a gyónás a bűnök megutálása”; mind a két meghatározás könnyen összeegyeztethető a fenebbivel.
XXXIX. Miért és mikor rendelte Krisztus a gyónást?
Ezek után, a mi mindezeknél fontosabb, tanítsák a plébánosok és adják elő a híveknek, hogy e szentséget Krisztus írunk, ki mindeneket jól és pedig egyedül üdvünkért cselekedett, az ő legnagyobb jósága- és irgalmából rendelé. Feltámadása után ugyanis az összegyülekezett apostolokra rájok lehelt, mondván:[3] „Vegyétek a Szentlelket, akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik: és a kiknek megtartjátok, meg vannak tartva”.
XL. A sz. írás más helyeiből is kitűnik, hogy a gyónást Krisztus rendelte.
S ezt látszott jelenteni az Ur, midőn az apostolokat megbízta,[4] hogy a halottaiból feltámasztott Lázárt az őt övező kötelékekből kioldják. Sz. Ágoston ugyanis igy magyarázza e helyet:[5] „A papok — úgymond — már többet tehetnek, többet engedhetnek a gyónóknak, kiknek a vétket megbocsátják. Az Ur ugyanis a már feltámasztott Lázárt maguk az apostolok által a tanítványoknak adta át, hogy feloldozzák őt, jelentvén, hogy a feloldozás hatalma az áldozároknak adatott”. Ide tartozik az is, hogy azoknak, kik az uton a bélpoklosságtól megtisztultak, megparancsolá,[6] hogy „mutassák meg magukat a papoknak” és vessék alá magukat azok ítéletének.
XLI. Az Ur szavaiból kitűnik, hogy a gyónást szükégképen a lelkiatya előtt kell végezni, és hogy az apostolok utódai bírák.
Minthogy tehát az Ur az áldozároknak adta a bűnök föloldozása- és megtartásának hatalmát, világos, hogy őket azon ügyben birákul is rendelte. Mivel azonban — amint ezt a trienti sz. zsinat bölcsen megjegyzi,[7] semmiféle ügyben sem lehet igaz
