fájdalmak örökké tarló kínaival gyötrő örök halálra kárhoztat bennünket. Ennyit a bünbánatról; térjünk már most át a gyónásra. mely a penitencziatartás második része.
XXXVI. Miben áll a gyónás kiválósága és mily szükséges volt a keresztények üdvére annak rendelése?
Mily gondot és szorgalmat kell a lelkipásztoroknak ennek magyarázatára forditaniok, könnyen érthető abból is, hogy a jámborok közös meggyőződése szerint a mi szent, jámbor és vallásos az egyházban Isten végtelen jóságából még létezik, nagyrészben a gyónásnak köszönhető, úgy annyira, hegy senki sem csodálkozhatik. hogy az emberi nem ellensége, midőn a kath. hitet gyökerestül ki akarja irtani, istentelenségének szolgái és csatlósai által a kér. erény eme várát törekszik minden erejével ostromolni. Először tehát ki kell fejteniük, hogy a gyónás rendelése nekünk igen hasznos, sőt szükséges is volt. Igaz ugyan, hogy a tökéletes bánat eltörli a bűnöket: de ki nem tudja, hogy annak oly nagynak, szivbeli fájdalommal oly teljesnek kell lennie, hogy nagysága és a fájdalom érzete a bűnök nagyságához mért és megfelelő legyen? Alival azonban a bánat e fokát csak kevesen érik el: csak kevesen remélhetnék ez uton bűneik bocsánatát.
XXXVII. A gyónás a bánatot tökéletesíti.
Azért szükséges volt, hogy legkegyelmesebb Urunk könnyebb módszerrel segítsen az emberek közös üdvén; a mit csodálandó bölcseséggel vitt véghez, midőn a mennyország kulcsait az egyházra bízta. Mert a kath. hit tanítása szerint mindenkinek hinnie és állhatatosan vallania kell, hogy annak, ki oly lelki állapotban van, melynél fogva elkövetett bűneit fájlalja s egyszersmind felteszi magában, hogy többé rumi vétkezik, midőn a papnak kellően meggyónja vétkeit, a kulcsok hatalmánál fogva minden bűne elengedtetik s megbocsáttatik, habár nem érez is bűnei fölött oly bánatot, mely a bocsánat megnyerésére elégséges volna, úgy, hogy méltán mondották elődeink, a legszentebb férfiak, hogy az egyház kulcsaival a mennyek ajtói megnyílnak. Erről senki sem kételkedhetik, miután a florenczi zsinat[1] határozatilag kimondá,
- ↑ IV. Jenő hat.
