által helyettünk érdemeket szerzett és eleget tett: úgy a kik ez áldozatot, mely által velünk egyesülnek, fölajánlják, az Ur kínszenvedésének gyümölcseit kiérdemlik és eleget tesznek.
LXX. Mikor rendeltetett ezen uj szövetségi áldozat?
Ez áldozat rendelése felől semmi kétséget sem hagyott hátra a trienti szent zsinat;[1] mert kijelentette, hogy Krisztus Urunk az utolsó vacsorán rendelte azt; s egyszersmind átokkal sújtotta azokat, kik azt állítják, hogy valóságos és tulajdonképpeni áldozat nem mutattatik be Istennek, vagy hogy áldozatot bemutatni nem tesz egyebet, mint hogy Krisztus eledelül adatik.
LXXI. A szentelnek vagy akármely teremtménynek áldozatot bemutatni nem szabad.
Azonban azt sem mulasztotta el gondosan megmagyarázni, hogy az áldozat egyedül Istennek mutattatik be. Mert ámbár szokott az egyház néha a szentek emlékére és tiszteletére misézni: de azt tanította, hogy nem nekik mutattatik be az áldozat, hanem egyedül Istennek, ki a szenteket halhatatlan dicsőséggel koronázta meg. Azért a pap soha sem szokta azt mondani: „Fölajánlom neked ez áldozatot, Péter vagy Pál”, hanem, midőn egyedül az egy Istennek mutatja be az áldozatot, hálát ad neki a boldog vértanuk fényes győzelméért és pártfogásukat úgy kéri ki, hogy ők, kiknek emlékezetét üljük a földön, értünk közbenjárni kegyeskedjenek a mennyben.
LXXII. Honnan merittetik az uj szövetségi áldozatról és papságról szóló tan?
Azt pedig, mit ez áldozat igazságáról tanított a kath. egyház, az Ur szavaiból vette, midőn azon utolsó éjen e szent titkokat az apostoloknak ajánlván, mondá:[2] „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Mert őket, mint a szent zsinat meghatározta, akkor papokká rendelte s megparancsolta nekik, hogy ők és a papi hivatalban utódaik az ő testét feláldozzák és bemutassák.
