kenyérnek és bornak minden járulékát, melyek azonban semmi lényeghez nem tapadnak, hanem önmagukban léteznek; mivel a kenyér és bor lényege az Ur testévé változik úgy, hogy a kenyér és bor lényege tökéletesen megszűnik.
XXVII. A szentirásból bizonyos, hogy Krisztus valóságos teste van a szentségben.
De hogy rendet tartsunk, törekedjenek a lelkipásztorok kifejteni, mily érthetők és világosak Üdvözítőnk szavai, melyek az ő valóságos testének jelenlétét a szentségben bizonyítják. Mert, midőn mondja: „Ez az én testem, ez az én vérem”, mindenki, ha ugyan józan észszel bir, beláthatja, mit kell alatta értenünk, főleg minthogy az emberi természetről van szó, a melyről, hogy az Krisztusban valóságosan megvolt, a kath. hit senkit sem hagy kételkedni; úgy, hogy Vidor[1] a szent életű és nagytudományu terűn, jelesen irta, hogy Krisztus teste- és vérének valósága fölött, mivel mind magának az Urnak vallomása, mind pedig hitünk szerint az ő teste bizonynyal étel, semmi kétség sem marad fönn. De azonkívül egy másik helyet is ki kell fejteniük a lelkipásztoroknak, melyből világosan megérthetni, hogy az Ur valóságos teste és vére foglaltatik az Oltáriszentségben. Mert az apostol, miután megemlítette, hogy az Ur a kenyeret és a bort megáldotta s a szent titkokat apostolainak nyújtotta, hozzáteszi:[2] „Vizsgálja meg azért magát az ember és úgy egyék azon kenyérből és igyék ama kehelyből. Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, Ítéletet eszik és iszik magának, meg nem különböztetvén az Ur testét”. Már ha e szentségben, mint az eretnekek mondogatják, semmi más tiszteletre méltó nem foglaltatnék Krisztus kínszenvedésének emlékén és jelképén kívül : mi szükség lett volna oly fontos szavakkal inteni a híveket, hogy vizsgálják meg magokat? Mert az ítélet ama kemény hangja által azt nyilvánította az apostol, hogy istentelen gonoszságot követ el az, a ki tisztátalanul vevén magához az Ur testét, mely az oltáriszentségben titkon rejlik, azt az eledel egyéb nemétől meg nem különbözteti; a mit fönebb is ugyanazon levélben bővebben megmagyarázott az apostol e szavakkal:[3] „Az áldás kelyhe, melyet megáldunk, nem a Krisztus vérében való részesülés-e? és a
