testévé átváltozását; következik, hogy az alakot ép e szavak teszik; ez értelemben kell venni az evangélistának[1] ama mondását: „megáldá”. Mert úgy látszik, hogy akkép kell érteni, mintha mondta volna: „vevőn a kenyeret, megáldá mondván: Ez az én teste”.
XX. A szavak, melyek az egyház szokása szerint az átváltoztatásra használtatnak, nem mind szükségesek.
Ámbár az evangélista ama szavakat[2]: „Vegyétek és egyétek”, előre tette: mégis világos, hogy azok nem az anyag átváltoztatását, hanem csak vételét jelentik. Azért a papnak mindenesetre ki kell ugyan mondani, de a szentség létesítésére nem szükségesek; valamint a test és vér átváltoztatásánál a „mert” kötőszó is kimondatik; mivel máskép az következnék, hogy e szentséget, ha senkinek sem kell kiszolgáltatni, nem volna szabad vagy nem is lehetne létesitni; holott épen nem lehet kételkedni, hogy a pap, kimondván az anyaszentegyház szokása és rendelete szerint az Ur szavait, a kenyér alkalmas anyagát valóságosan átváltoztatja, habár megtörténik is azután, hogy senkinek sem szolgáltatók ki az oltáriszentség.
XXI. Mi az alak a vérré való átváltoztatásban?
A mi pedig a bornak, mely e szentség másik anyaga, átváltoztatását illeti, a fönebb említett okból szükséges, hogy a pap annak alakját tudja és értse. Bizton kell tehát hinnünk, hogy az eme szavakban foglaltatik: „Ez[3] az én véremnek kelyhe, az uj és örök szövetségé, a hit titka, mely érettetek és sokakért fog kiontatni a bűnök bocsánatára”. E szavak közöl több a szentírásból van véve, némelyeket pedig az egyház apostoli hagyományból tartott meg. Mert e mondást: „ez kelyhe”, sz. Lukács és az Apostol irta meg; a mi pedig következik: „az én véremnek, vagy az én vérem az uj szövetségé, mely érettetek és sokakért fog kiontatni a bűnök bocsánatára”, részint sz. Lukács, részint sz. Máténál olvasható. Végre azon szavakra: „örök” és „hit titka”, a szent hagyomány, a kath. igazság értelmezője és őre tanított bennünket.
