követve, ki megvallotta, hogy a mit az Úrtól vett,[1] a korinthusiaknak átadta, mindenekelőtt e szentség szerzését magyarázzák meg a híveknek. Hogy pedig a dolog így történt, világosan kitűnik az evangélista szavaiból: „Mert midőn az Ur szerette övéit, mindvégig szerette őket”, mely szeretetnek valamely isteni és csodálatos zálogát adandó, tudván, hogy eljött már órája, hogy e világból az Atyához menjen, megfoghatlan szándékkal, mely minden természeti rendet és állapotot fölülmúl, eszközölte, hogy övéitől soha távol ne legyen. Ugyanis, midőn tanítványaival a húsvéti bárány vacsoráját ülte, hogy az előkép az igazságnak, az árnyék a testnek adjon helyet, „vevé a kenyeret[2] és Istennek hálát adván megáldá s megszegé s adá tanítványainak mondván: Vegyétek és egyétek: Ez az én testem, mely érettetek adatik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”. Hasonlóképen vevé a kelyhet is, minekutána vacsoráit, mondván : „Ez a kehely az uj szövetség az én véremben. Ezt cselekedjétek, valahányszor iszszátok, az én emlékezetemre”.
III. Miért neveztetik e szentség hálaadó áldozatnak (eucharistia)?
Mivel pedig a szent irók e csodálandó szentség méltóságát és fönségét egy szóval semmikép sem vélték kimondhatni, több névvel törekedtek azt kifejezni. Néha ugyanis eucharistiának nevezik; mely szó jó kegyelmet vagy hálaadást jelent. Helyesen mondatik jó kegyelemnek, részint, mivel az örök életet előre hirdeti, melyről írva van:[3] „Isten malasztja az örök élet”; részint mivel Krisztus Urunkat, ki az igazi kegyelem és minden kegyelem forrása, magában foglalja. De nem kevésbbé helyesen mondjuk hálaadásnak; mert midőn e legtisztább áldozatot bemutatjuk. naponkint végtelen hálát adunk Istennek minden jótéteményeiért s főleg kegyelme oly kitűnő ajándékáért, melyet nekünk e szentségben nyújt. De e név azokkal is igen jól megegyez, a miket — mint olvassuk — Krisztus Urunk e titok szerzésében miveit. Mert „vevén a kenyeret megszegte és hálát adott”. Dávid is, e titok nagysága fölött elmélkedvén, mielőtt amaz éneket zengő:[4] „Emléket szerzett csodatetteinek az irgalmas és könyörülő Ur, eledelt adott az őt félőknek”, hálaadást
