bőségével vagyunk felruházva s felékitve, mégis csak nagy nehézséggel és fáradsággal kezdjük, vagy bizonyára végezzük a jámbor és erényes cselekedeteket; mert ez nem azért történik, mintha amaz erények, melyekből magok a cselekedetek származnak, az Isten jótéteményéből nekünk nem ajándékoztatok volna: hanem mivel a keresztség után hátra maradt a kívánság leghevesebb küzdelme a lélek ellen, de e küzdelemben elcsüggedni vagy legyőzetni keresztény emberhez nem méltó; mert Isten kegyességében bízva a legnagyobb reménynyel kell lennünk, hogy a mik[1] tiszták és igazságosak és szentek, a jámbor élet napon kinti gyakorlata által könnyük és kellemeseknek is fognak látszani. Örömest elmélkedjünk ezekről, éber lélekkel tegyük ezeket, hogy a béke Istene[2] velünk legyen.
LIII. A keresztség eltörölhetlen jegyet nyom a lélekre.
Azonkívül a keresztség által jegygyei jelöltetünk meg, melyet a lélekből soha sem lehet kitörölni; s erről itt elég ennyi, mivel a fönebb mondottakból, midőn a szentségekről általában volt szó, eleget lehet ide alkalmazni.
LIV. A keresztséget ismételni nem szabad.
Mivel pedig a jelleg hatásából és természetéből kifolyólag azt határozta az egyház, hogy a keresztség szentsége semmiképp se ismételtessék: gyakran és szorgalmasan kell a lelkipásztoroknak erre inteni a híveket, nehogy valamikor tévelyekbe essenek. Ezt tanította az apostol, mondván:[3] „Egy az Ur, egy a hit, egy a keresztség.” Azután midőn a Rómaiakat inti,[4] hogy meghalván a keresztség által Krisztusban, őrizkedjenek, nehogy a tőle nyert életet elveszítsék midőn mondja:[5] „Mert mivel Krisztus meghalt a bűnnek, csak egyszer halt meg:” azt látszik világosan kijelenteni, hogy valamint ő újra meg nem halhat, úgy nekünk sem szabad a keresztség által újra meghalnunk. Azért az anyaszentegyház is nyíltan vallja, hogy csak egy keresztséget hisz. S hogy ez a dolog természetével és az észszel is megegyezik, abból tetszik ki, mivel a keresztség lelki ujjászületés.
