Oldal:Tibád Antal - A román kérdés.djvu/91

A Wikiforrásból
A lap korrektúrázva van

kategóriába sorozhatók a szerint, a mint a bajok megelőzésére vagy megszüntetésére vonatkoznak. Szerinte a betegség teljes szánálására csak egy előre gondosan kitervelt törvényhozási és kormányzati politika következetes alkalmazása vezethet el, melynek alapgondolatait az állam tekintélyének hatályos érvényesítése, az államnak czéltudatos kultúrai és adminisztratív tevékenysége és az állami jótékonyságnak minden irányban való egyenlő éreztetése képeznék.

Bartha Miklós (»Ellenzék« czimű kolozsvári hirlap) mint a Kolozsmegyei kérvény indítványozója és szerzője az abban kifejtett nézeteken kivül és első sorban a magyar hadsereg aszimiláló és fegyelmező hatásától várja a román megoldását.

Az előadottak kiegészítésére meg kell emlékeznem még azon álláspontról is, melyet a nemzetiségi kérdésben Mocsáry Lajos foglalt el a közelebbi időkben.

Mocsáry Lajos pár év előtt közrebocsátott irataiban és tett nyilatkozataiban azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy a nemzetiségeknél a nyelvhez és a nemzetiséghez való ragaszkodás érzelmét semmiféle hatalom meg nem szüntetheti. Részéről csak hibáztathatja tehát az újabban megindult magyarosítási törekvéseket, valamint azon eljárást, hogy a nemzetiségi törvény intézkedéseit az alkalmazásban nem tartják meg; nemcsak de ezen alaptörvényt újabb időben a nemzetiségek hátrányára többször módosították is.

V.
Befejezés.

Az előrebocsátottakban körülbelül érintve van mindaz, mi 1891 óta a nemzetiségi politika ügyében történt. . .