61 desen vége is van a kalandnak, mert ha a kifosztott ember mindenre vissza is tudna emlékezni és az embereivel visszatérne, hogy megint hozzájusson elvesztett jószágához, a tanyásgazda fölfegyverzett cselédeivel gyűlnék meg a baja és föltétlenül alul maradna, mert ezek a verekedő legények üldözött gonosztevők, kalandorok és más elzüllött csőcselék közül kerülnek ki. Ilyesfajta emberek jöttek ahhoz a magányos házhoz, amelyben elrejtőztem. Bizonyára kitalálták már, hogy a ház tulajdonosa tarantulabor-készítő. Igaz, hogy gyalázatos ipart folytatott, de sok jó oldala is volt. A kirgizföld minden vidékéről, a hét folyótól betegek jöttek hozzá, akiket kösz vény kínzott, némelyiknek dagadt volt a keze és a lába, mások egészen elgörbültek és járni is alig tudtak. Ez a méregborkészítő minden ellenszolgáltatás nélkül a legszívesebben kezelte őket. Valami füves teát adott nekik borzalmas borának csekély belekeverésével, amelynek ebben az italban nem volt olyan gonosz hatása. Azután megparancsolta nekik, hogy feküdjenek a napra; nehány nap múlva csaknem meggyógyulva vagy egészen meggyógyulva ismét távoztak és szívből a leghálásabbak voltak neki. Nem adománnyal, hanem más, sajátságos de hasznos módon mutatták ki hálájukat. Mindig pontosan értesítették őt, mikor és hová indult el a rendőrség, a bíró vagy más állami tisztviselő és így titkos orvosuknak lehetővé tették, hogy vigyázhasson magára. Menedékhelyem e különlegessége teljes biztosságot nyújtott, mert ha nem szívesen látott vendégek készülődtek helyiségünk meglátogatására, bármikor mint a kámfor elpárologhattam. Csaknem félévig segítettem a gazdámnak azt a tarantulabort készíteni, amelyet a rablótanyák oly jól megfizetnek. Megtanultam, hogyan kell a pókot forró vaspálcával földühösíteni és egyáltalán a legalaposabban megismertem minden szokásukat. — Es miért hagytad ott ezt a menedéket? Kelletlen kézmozdulattal csak úgy félvállról ezt felelte: — Egy asszony miatt. — Beszéld el, hogyan történt ez. — Egészen egyszerűen. Mohó vágyódásunk valami nagy
