mélyében, ahol a baggiatoák az utolsó életformákkal küzdenek és nem tudják, hogy már ők is halálra vannak ítélve.
Nekünk európaiaknak mindez olyan érthetőnek, olyan egyszerűnek, olyan lehetségesnek látszik. De Ázsia tágas vadonjában, amelyet ennek a világrésznek gyermekes elfogulatlansága és babonasága vesz körül, romantikusan, titokzatosan és megrendítően hat.
Negyedik fejezet.
Virágok közt.
Mint a nyugati part, ahonnan a Kizill-tömb emelkedik ki, a Szira-tó keleti partja is hegyvidék. Mérsékelten magas, buja fűvel benőtt fensík jellege van, amely a Szira völgyét elválasztja egy másik tónak, az Édes-tónak a völgyétől. E fensík legmagasabb részén belemnitek, azaz megkövesedett tintahalak és megkövesedett kagylók egész sereg lelőhelyére akadtunk, amelyek jellemzők erre a geológiai rétegre nézve, amelyben gyakran különböző nagyságú szénerek is találhatók. A kagylómegkövesülések főként ammonitok.
A fensík mögött rengeteg síkság terül el, amelyet a messzi távolban fenyőerdővel födött hegyek határolnak. Ez a pusztaság három oldalról köríti az Édes-tót, amely a Keserű-tónál valamivel nagyobb.
Egy napon a tómedence tulajdonságainak megvizsgálása végett kutató útra indultunk a tóra. Valahányszor áthaladtunk a lapályon, Szira és It-Kul közt, mindannyiszor meglepődve láttuk és bámultuk a sok virágot, amely világító színfoltokkal ékesíti a mező zöld alapját.
Fehér és sárga óriási nagyságú vad liliomok körülbelül hat hüvelyknyi virágkehellyel emelkedtek a fű fölé és édes, mámorító illatuk megtöltötte a levegőt. Nehány lépéssel odébb mozdulatlanul, mint a viaszgyertya, úgynevezett éjjeli vagy pusztai violák állottak. Ennek a virágnak egyetlen szára van, amelyen ötven-nyolcvan fehér viasszerü virág ül. Alakjával az orchideára emlékeztet és éppen olyan
