128 héten át húsz családot láttam el szakadatlanul ezzel a vaddal, magam pedig annyira jóllaktam ezzel az ízletes fehér madárral, hogy később Keleten már alig nyúltam hozzá, hacsak nem vladivosztoki módra, azaz pezsgővel volt elkészítve. De fölteszem, hogy pezsgőben megfőzve, nagyon ízletes lehet még egy öreg gumicső is, hiszen a levét megihat ja az ember, a gumit pedig átengedheti a szakácsnak, amint én tettem a fácánhússal. Mivel ilyen körülmények közt a fácánvadászat könnyű és egyhangú, hamar ráuntam és valami izgatóbb sportra vágytam. A vaddisznóvadászattól reméltem ezt, amely a Szukhan-völgy bokrai közt és csaknem embermagasságú füvében nincs minden veszedelem híján. E rengetegekben nappal makkon hizlalják magukat a disznók, éjjel pedig fölkeresik a farmerek földjeit és rettenetesen összeturkálják. Kangutoff elvitt a Aksiejevka-vidékre, ahol a vaddisznók nyaranta tartózkodnak. Henel-puskámat vittem magammal célzó messzilátóval és dumdum-töltéseket. Kangutoff vaddisznókalandokkal mulattatott, amelyek éppenséggel nem voltak biztatók. Elbeszélte például, hogy a vaddisznó föltépte a vadász hasát vagy agyarával végighasította a combját. A kínszenvedésekről szóló e beszámolójának áradatát ezzel a kérdéssel szakítottam félbe: — Beszéld el, miért neveznek részeg tigrisnek? Mosolygott és egykedvűen ide-odalóbálta a fejét. — Ostoba pletyka, nem érdemes, hogy megismételjem. — De csak beszéld el, kérlek — unszoltam. — Ha az emberrel történik valami — kezdte haragosan — mindjárt csúf nevet akasztanak a nyakába. De ha minden áron akarja, jól van, hát elmondom. Vladivosztok- ból eljött a kormányzó a Szukhan-bánya meglátogatására. Visszafelé kocsin hajtatott a vasúti állomásra és én mint őrség mellette lovagoltam. Az állomáson egy tízrubeles aranyat adott a kormányzó, ön uram bizonyára megérti, hogy ilyen körülmények közt egészséges, tisztességes ember kis szórakozást enged meg magának. Én is megtettem és este a vasút mentén lovagoltam hazafelé. A fejem mint a dézsa, a fülem zúgott, mintha
