majd én írok egy pár sort. — Mikor elment az asszistens előtt : rámeredt és szemével jelezte : „Borzasztó !"
Schuller igazgató lassan lement a lépcsőn és egyedül kilépett a hideg októberi levegőbe. Felhajtotta a gallérját és megindult a fiakkerállomás felé.
Nem volt magánál.
Képek és szavak rohantak keresztül az agyvelején, gomolyogva, mintha súlyos, kóválygó felhők volnának. Kemény, ólmos tömegeket érzett, melyek lihegve küzködtek egymással — összeszorultak, jajongva zúgtak a fejében. Egy szó után kapkodott, amely a torkát fojtogatta. Olyam érzése volt, mintha löknék előre, utcákon keresztül ; — egyszerre megfordult és tűnődve nézett vissza.
Sárga házak voltak, jobbról és balról, lent valami piac, talán a Garay-tér. A köd elborított mindent, belefeküdt az utcába és lomhán hömpölygött előre.
— Ez az, — mondotta egyszere a halálravált ember és halványan, gyermekesen elmosolyodott. — Ez az.
Ez a Hernád-utca volt, régi házak és egy hosszú kerítés. Egy kapualjában, túl a járdán, zöldséges állványok, ezeket rögtön felismerte. Elgészen világosan és pontosan előtte volt minden : a legapróbb részleteket is tudta és mindig nyugodtabbnak, könnyebbnek érezte magát. Egyszerre felnézett és meglátta a táblát : „Zirner Ede, vegyeskereskedés". Most jön a
