VERKLISZÓ.
Kresz úr, a vegyészmérnök, lejött az emeletről és benyitott az irodába. A gyár zúgott és rengett : ütemes tompa lüktetések borzongtak végig a falakon. Ma reggel kezdték el a szivattyúzást: az olaj készen feküdt a tartályokban és az összes gépek üzemben állottak.
— Magamnak kell lemennem, — mondotta Kresz úr, — direkte lehetetlenség, hogy ez az ember megint kijöjjön a szobájából, hiszen összeesik s lépcsőn. Nem szabad megengedni, direkte lelkiismeretlenség.
— Hát csakugyan olyan beteg az öreg? — kérdezte Toma úr, a főkönyvelő. Kresz felé fordult és részvéttel csóválta a fejét.
— Csak menjen föl és nézze meg, — mondta a mérnök. — Én egyáltalában nem értem, miért nem megy ez az ember tanárhoz. — Gondolkodva állott. — Valamit csinálni kell, tette hozzá.
— Hát annyira ? De hiszen még tegnap- előtt bejött és dolgozott.
— Igen és húzta maga után a lábát, mint egy részeg. Beáll a tartályok közé, a fejét két