Ugrás a tartalomhoz

Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/131

A Wikiforrásból
A lap nincsen korrektúrázva

PIERRE

Pierre provence-i volt: ezernyolcszázhat elején került a Grand Armée nyolcadik brigádjába, önkéntes ajánlkozás után. Pierre húsz éves volt; göndörhaju, karcsú gyerek, szép bátor szemekkel, melyekből ábrándos életkedv és intelligencia sugárzott. Január elején falragaszok futótüze árasztotta el a vidéküket, a császár kiáltványa volt, mely a polgároknak beszélt és a népnek, hadba szólitva minden franciákat. Az a sajátságos, merészen lüktető hang áradt belőle, amely egyszerre keltett rémületet és lelkesedést; hipnotizáló, erőtől duzzadó hang, mely kábitó zugásként visszhangzott a fülben és zsibongásba hozta a vért. A császár maga fogalmazta e kiáltványokat, szavai úgy szikráztak, mint ama zöldfényü sasszemek, amelyekkel a világot kormányozta. Villogó szavak voltak, nem is betűknek sora, hanem kardok csattogása, fütyülő golyók, esztelen lázitó csatakiáltás.

Húszéves lelkének egész ábrándos szerelmével ölelte át Pierre a sas riasztó szavait. A „gloire” mámora részegitette az ő szivét is; de Pierre fiatal volt és álmodozó, képzelete egyetlen isteni alakban személyesitette meg a „gloire” zavaros fogalmát –: és ez az alak a császár alakja volt. Egész valója ihletett, rajongó bámu-

125