Oldal:Karinthy Frigyes - Esik a hó - novellák.djvu/12

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A lap nincsen korrektúrázva


nagyobb volt mindenkinél és rettenetes homloka volt : féltek tőle, nem értették, mit akar. Irtatott erdőt, kereskedett, becserélt mindent, de úgy, hogy a végin ahhoz, amit ő kapott, visszaszerezte azt is, amit adott érte. Már nagyapám is hires és rettegett és csodált ember volt, rengeteg pénzt halomba rakott s körülzárta magát és körülzárta vele ijesztő és érthetetlen fejét, melynek mélyében, a nyúlt agyvelő mögött, már akkor táplálta apámat. Mikor meghalt, e fejet baltával kellett széttörni az orvosoknak, hogy a velőhöz jussanak : s a velő egy darabban s rengve állt meg a csontgömb eresztékei közt s oly súlyos volt, mint a nehéz föld.

II.

Apámat megfeszült gonddal nevelték. Fiatalon Parisba és Angliába került, Marseilles ostromában részt vett, izmait és bátorságát ütközetek edzették sziklakeményre. Afrikába ment s az arab napfény sötétbarnára festette bőrét. Visszatérve, emberek csoportosultak köréje, mozgalmak indultak, hullámgyűrűk verődtek, melyek fellökték őt hátukra. Azt hiszem, apám szónoknak volt legnagyobb : csodálatos szép hangja volt és lobogó, szép szavai. Legendák keringenek arról, ahogy hatni tudott. A fölvert indulatok és szenvedélyek libegő magasságában oly keményen s biztosan űlt, mint a pilóta két megfeszült vászonlap között: kezében a